Tovább nyit az észak-koreai diktátor: már Ferenc pápával is találkozna, akit meghívott országába – írja a The Washington Post a dél-koreai elnöki hivatal értesülése alapján.

Kim Dzsongun a dél-koreai elnökkel, Mun Dzseinnel közölte még korábbi találkozójuk során, hogy „lelkesen” fogadnák a pápát Észak-Koreában. A lap megjegyzi: a diktátor erőteljesen próbálja diplomáciai eszközökkel enyhíteni a gazdasági szankciókat és katonai nyomást. Korábban egyébként II. János Pál pápát is meghívták egy a két Korea közötti találkozó után, 2000-ben, de soha nem került sor látogatásra. Akkor a Vatikán kikötötte, hogy csak a katolikus papok elfogadását követően látogatna a pápa az országba. Észak-Korea hivatalosan ateista, a vallásos aktivitásokat szigorúan ellenőrzik.