Az RMDSZ a romániai magyarokat mindig arra biztatta, hogy éljenek demokratikus jogukkal, és vegyenek részt a választásokon. Október 6-7-én, a család fogalmáról szóló referendumon szavazzunk lelkiismeretünk szerint – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Antal Lóránt szenátor.

A magyar közösség tagjait arra kérik, ne engedjenek az uszításnak, és ne adjanak teret a gyűlölködésnek. Hegedüs Csilla kiemelte: a romániai magyar társadalom sokszínű, sokféleképpen gondolkodunk, ezért az ellentétes véleményeknek is meg kell férniük egymás mellett.

Az RMDSZ politikusai leszögezték: a szövetség azon dolgozik, hogy a családokat megerősítse – ehhez azonban nem elegendő az alkotmányt módosítani. Rendezni kell a család fogalmát, hogy azok számára is befogadó legyen, akik nem házasságban élnek – nyilatkozta Hegedüs Csilla.