A tervezettnél három órával korábban véget ért ma a Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetségének tiltakozása, amelyet a szállításügyi minisztérium épülete előtt tartottak – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség. A szállítók elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a tárca a közúti szállítást szabályozó kormányrendelet módosítását tervezi. Ugyanakkor követelik a taxistörvény módosítását is.

Vasile Ştefănescu, a szövetség elnöke a mai akció végén elmondta: azért mennek el a tárca épülete elől, mert nem akarják, hogy a végtelenségig csúfot űzzenek belőlük. Egyelőre ugyanis nem mutatták semmiféle jelét annak, hogy hajlandók lennének a párbeszédre. A tüntetők kijelentették, holnap hasonló megmozdulást tartanak, amelyen még többen vesznek részt. A tüntetésre hozzávetőlegesen 700 személyt várnak Bukarestbe, és a tervek szerint 500 autóbusz és kisbusz állomásozik a szaktárca épülete előtt.

A Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetségének elnöke azt is elmondta, hogy holnap egyeztetést folytatnak a Társadalmi Párbeszéd Bizottsággal, és amennyiben nem teljesítik a tüntetők követeléseit, az október 6-7-én esedékes referendumot követően több mint 2500 autóbusszal és kisbusszal vonulnak majd a kormány épülete elé, és az egész országban felfüggesztik a közúti szállítást.

Lucian Şova szállításügyi miniszter tegnap kijelentette: a közúti szállítást szabályozó kormányrendelet módosításának célja az, hogy  nyitottá tegyék a piacot minden, a feltételeknek eleget tevő szállítási vállalat számára, alkalmazkodva ezzel a Versenytanács ajánlásaihoz, illetve a 2019. július elsejtől érvénybe lépő európai szabályozáshoz.