Adásunkban két képzőművészeti eseményre kalauzoljuk el hallgatóinkat: a bukaresti Balassi Intézetben október 5-ig megtekinthető Kereszteződések 2. című tárlatra, illetve a Kovászna megyei Bikfalván első alkalommal megszervezett illusztrációs táborba.

Kereszteződések 2. címmel nyílt kiállítás múlt szerdán, szeptember 19-én a bukaresti Balassi Intézetben. A tárlat legfontosabb célja a romániai kulturális közeg összetettségének bemutatása a sokszínű kifejezésmód, a különbözőségek találkozási pontjai, kapcsolódásai által. Az eseményen jelen volt kollégánk, Forró László is, aki a kiállítást megnyitó Soós Zoltánnal, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával, valamint kiállítás kurátorával, Nagy Andrea festőművésszel, a Bukaresti Nemzeti Művészeti Egyetem tanárával beszélgetett.

Tíz képzőművész vett részt az első illusztrációs táborban Bikfalván, Kovászna megyében, amelynek a támogatói a bukaresti Balassi Intézet és az Árkosi Kulturális Központ voltak. A résztvevők “A rózsát nevető királykisasszony” című mesét dolgozták fel Szabó Enikő meseterapeuta segítségével. Az Illusztrábor hangulatát az is meghatározta, hogy a művészek magukkal vihették a gyerekeiket – tudhatjuk meg Molnár Krisztina hangképes összeállításából.