Leállította működését kedden éjjel Szlovákiában a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber, miután a pozsonyi járásbíróság döntésével megtiltotta a fuvarozást azoknak a személyeknek, akik nem rendelkeznek taxizáshoz szükséges engedéllyel vagy a taxizáshoz előírt paraméterű gépkocsival. A cég döntése egyelőre nem végleges. A keresetet azután adták be a pozsonyi taxisok, hogy tavaly az Európai Unió Bírósága fuvarozási szolgáltatásnak minősítette az Ubert, amelynek így az egyes tagországokban a működéséhez szükséges engedélyekért folyamodnia.
Kivizsgálja a szaktárca az elektromos iskolai kisbuszok beszerzéseit
A beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter, 0 azokra a sajtóinformációkra reagált, amelyek szerint több megyei önkormányzat túlárazott járműveket vásárolt…
Tovább...Egyre több az ukrajnai menekült az EU-ban
Az előző hónaphoz képest júniusban tovább emelkedett, közel 4,31 millió volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal…
Tovább...Rendkívüli ülésen tárgyalnak az uniós külügyminiszterek az ukrajnai békéről
Az Európai Unió álláspontja az, hogy az ukrajnai béketárgyalásokat nem lehet Ukrajna és az EU részvétele nélkül megtartani – tudósít az…
Tovább...Dühösen reagált az ukrán elnök az amerikai-orosz elnöki találkozó hírére
"Az ukránok nem adják oda a földjüket megszállóknak" – ezt hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután nyilvánossá vált, hogy augusztus…
Tovább...