Az illetékes kijevi bíróság elrendelte, hogy a volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök éjszakánként, azaz este tíz és másnap reggel hét óra között nem hagyhatja el az otthonát.

Miheil Szakaasvili azzal gyanúsítja az ukrán főügyészség, hogy erőszakos hatalomátvételre készült Ukrajnában a 2014-ben megbuktatott Moszkva-barát ukrán vezetéssel együttműködve.

A fellebbviteli bíróság most részben jóváhagyta az ügyészség fellebbezését az első fokú döntéssel szemben, amely szerint a politikus szabadlábon védekezhetett volna. A bíróság azt is megtiltotta Szaakasvilinek, hogy ügyészi engedély nélkül elhagyja Kijevet.