A bukaresti táblabíróság elutasította azt a keresetet, amelyben bírósági úton kötelezte volna a kormányt Románia Hivatalos Közlönye magyar nyelvű kiadásának beszüntetésére a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). A Dan Tanasa blogger által vezetett, a magyar szimbólum- és nyelvhasználat ellen küzdő szervezet 2015-ben perelte be Románia miniszterelnökét, a román kormányt, a kormányfőtitkárságot és a kormányfőtitkárt a Romániában elfogadott törvények, kormányhatározatok, elnöki rendeletek szövegét magyarul is publikáló hivatalos közlöny kiadásának a megszüntetését kérve. A táblabíróság a november 9-én kimondott ítéletében formai okokra hivatkozva utasította el a keresetet.
Ilie Bolojan: Többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik a kormány
A tervek az Anghel Saligny közművesítési programot, és más országos beruházási programok által finanszírozott projekteket egyaránt érintik – mutatott rá a miniszterelnök.
Tovább...Jövő péntekig kell előterjesszék a központi közigazgatási hatóságok a költségcsökkentő javaslataikat
Ilie Bolojan elmondta, ugyanúgy meg kell vizsgálni a helyzetet a központi intézményekben, mint ahogyan a második reform csomaggal a helyi közigazgatást köteleztük ilyen elemzésre.
Tovább...Ilie Bolojan üzent a tanügyi alkalmazottaknak
A politikai döntéshozók hibáin kívül látnunk kell, hogy óriási különbségek vannak a diák osztályzata és a vizsgákon elért eredménye között - mutatott rá Bolojan.
Tovább...Kísérleti programot vezetnek be a kórházakba
Az állami és a magán egészségbiztosító rendszer közötti együttműködés kipróbálása végett Marosvásárhelyen, Besztercén, Vâlceaban és Temesváron kísérleti programokat indít be az egészségügyi minisztérium - jelentette be Alexandru Rogobete.
Tovább...