November 30-án 90 éves korában elhunyt dr. Csávossy György író, költő, közéleti személyiség, az erdélyi borászat kiemelkedő alakja. Csávossy György 1925. június 20-án született Temesváron. Felsőfokú tanulmányait a temesvári Műszaki Egyetem Mezőgazdasági karán, illetve a kolozsvári Mezőgazdasági Intézetben végezte. 1949-ben szerzett mezőgazdasági mérnöki szakképesítést, majd 1993-ban a jászvásári Mezőgazdasági Egyetemen szerzett doktori címet borászatból.

Tanított a bihardiószegi Szőlészeti Szakiskolában, a csombordi Kertészti Középiskolában, a Kolozsvári Mezőgazdasági Egyetem kertészeti tagozatán, a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium kertészeti szakosztályán, a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, illetve a Corvinus Egyetem nyárádszeredai kihelyezett tagozatán. Számos borászati könyv és szaktanulmány mellett 1955-től verseket,  drámákat és könnyed vígjátékokat is közölt.

Tíz évvel ezelőtt, 2005-ben jelent meg a Mentor kiadónál A bor dícsérete című könyve. Akkor azt nyilatkozta a Bukaresti Rádiónak, hogy ? a bor isten ajándéka, szépség és az élet meghosszabbítója?.

A Csávossy Györggyel készült interjút teljes terjedelmében a Hétköznapok című musorunk december 3-i kiadásában sugározzuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.