Ausztriától Macedóniáig minden ország lezárhatja a határát, erről egy héten belül dönthet az Európai Unió ? közölte diplomáciai forrásokra hivatkozva a Danas című szerbiai napilap csütörtökön.

A meg nem nevezett informátorok azt mondták az újságnak: a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős szerbiai testület keddi ülésén elfogadtak egy tervet, amely szerint minden belügyi szervet be kell majd vetni a határok lezárása érdekében. A Danasnak nyilatkozók szerint ez elkerülhetetlen, és a jelenlegi helyzetben igen összetett feladat lesz.

A lap információi szerint az Európai Unió a következő egy hétben dönthet a határok lezárásáról, ez azonban csak akkor lesz megvalósítható, ha Törökország is hajlandó az együttműködésre. Amennyiben Törökország nem akar együttműködni, drasztikusabb lépéseket kell életbe léptetni a határokon, az ugyanis teljesen biztos, hogy a menekülteket csak erőszak alkalmazásával lesz lehetséges visszaszorítani ? figyelmeztettek a Danasnak nyilatkozó diplomáciai források.