Megszavazta a Szenátus a gyanúsítottak előzetes letartóztatását nehezítő törvénymódosítást, amelyben a sajtó egy része és több ellenzéki politikus a korrupció elleni harc fékezésének szándékát látja. A tavaly februárban hatályba lépett büntető eljárás szerint egy gyanúsított személyi szabadságát az ítélethozatal előtt akkor korlátozhatják, ha a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján „ésszerű a gyanúja” annak, hogy a terhelt bűncselekményt követett el. A törvénymódosítást kezdeményező három kormánypárti szenátor szerint ez oda vezetett, hogy a kivételesnek szánt intézkedés szabállyá vált. A tegnap megszavazott új változat szerint már csak „bizonyítható alapos gyanú” esetén rendelhetné el a bíró az előzetes letartóztatást. A törvénymódosítást a képviselőháznak is meg kell még vitatnia.