Az elkövetkező hónapokban számos fontos lépést kell még megtenni annak megállapításához, hogy Románia valóban jogosult az amerikai vízummentességi programhoz való…
Continue ReadingFelfüggesztik a büntetőeljárást Oroszországban a hadsereghez bevonuló vádlottak esetében
Oroszországban egyetlen hely sem marad biztonságban az ukrán kormányfő szerint
A „Donyecki Népköztársaság” tisztviselője cáfolta, hogy az oroszok elfoglalták volna Vuhledárt
Durvul a háború a Közel-Keleten
Felfüggesztik a büntetőeljárást Oroszországban azon vádlottak esetében, akik mozgósítás vagy a hadiállapot idején leszerződnek a hadsereghez, vagy akiket behívnak katonai szolgálatra.
Az erről szóló törvénymódosítások Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírásával szerdán jelentek meg a jogszabályok hivatalos közzétételére szolgáló honlapon. A büntetőeljárás felfüggesztése mellett a megelőző intézkedéseket is megszüntetik.
Putyin elnök tavaly júniusban engedélyezte, hogy a büntetett előéletű állampolgárokat is besorozzák hadiállapot vagy mozgósítás idején. Ez nem vonatkozik azokra, akik különösen súlyos bűncselekményt követtek el, mint például a terrorizmus, a hazaárulás vagy a kémkedés.
Korábban hasonló eljárásra csak az elítéltek voltak jogosultak.
" ["post_title"]=> string(98) "Felfüggesztik a büntetőeljárást Oroszországban a hadsereghez bevonuló vádlottak esetében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "felfuggesztik-a-buntetoeljarast-oroszorszagban-a-hadsereghez-bevonulo-vadlottak-eseteben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-03 17:16:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-03 14:16:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443285" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#2973 (24) { ["ID"]=> int(443283) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-03 17:13:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-03 14:13:19" ["post_content"]=> string(1164) "Az ukrán hadiipari komplexum egyik legfontosabb feladata az ukrán fegyverek hatótávolságának növelése, hogy Oroszország európai részén egyetlen hely se legyen biztonságban az ukrán drónok és rakéták támadásaitól - jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök szerdán egy kijevi nemzetközi védelmi ipari fórumon.
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter a fórumon, hogy Ukrajna a rakéta- és a drónprogramra helyezi a hangsúlyt, és már megkezdte az ukrán ballisztikus rakéták kifejlesztését.
Volodimir Zelenszkij elnök a fórum keretében a partnerországok védelmi vállalatainak vezetőivel folytatott megbeszélést. Az államfő kiemelte, hogy Ukrajna évi 4 millió drónt tud gyártani, és csak az első félévben 25-ször több tüzérségi lőszert gyártott, mint 2022 egészében. Hangsúlyozta, hogy a további növekedéshez külföldi tapasztalatok, ellátási láncokhoz és technológiákhoz való hozzáférésre van szüksége Ukrajnának.
" ["post_title"]=> string(83) "Oroszországban egyetlen hely sem marad biztonságban az ukrán kormányfő szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "oroszorszagban-egyetlen-hely-sem-marad-biztonsagban-az-ukran-kormanyfo-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-03 17:13:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-03 14:13:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443283" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#2965 (24) { ["ID"]=> int(443280) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-03 17:12:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-03 14:12:45" ["post_content"]=> string(932) "Korábbi híradások szerint az ukránok két napja, október 1-én visszavonultak a stratégiai fontosságú erődvárosból. A város ostroma majdnem két évig tartott, és korántsem fejeződött be – állította Jan Gagin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetőjének tanácsadója a RIA Novosztyi hírügynökségnek.
Megerősítette, hogy Vuhledar önkormányzatának épületére valóban kitűzték az orosz zászlót, de, mint mondta, korai lenne még a város "felszabadításáról" beszélni. Gagin szerint a magaslaton fekvő település "megtisztítása" folyamatban van, ami még eltart egy ideig. Közölte, hogy civilek is maradtak Vuhledarban, de a pontos számukat nem tudta megadni.
Több frontszakaszon is áttört az orosz hadsereg.
" ["post_title"]=> string(103) "A "Donyecki Népköztársaság" tisztviselője cáfolta, hogy az oroszok elfoglalták volna Vuhledárt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "a-donyecki-nepkoztarsasag-tisztviseloje-cafolta-hogy-az-oroszok-elfoglaltak-volna-vuhledart" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-03 17:12:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-03 14:12:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443280" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3210 (24) { ["ID"]=> int(443273) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-03 13:12:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-03 10:12:51" ["post_content"]=> string(4167) "Az izraeli légierő az éjszaka Libanon fővárosát támadta. A libanoni egészségügyi minisztérium szerint legalább hatan meghaltak, miután találat érte egy lakást Bejrút központjában, nem messze az ENSZ-székháztól, a miniszterelnöki hivataltól és a parlamenttől. Az áldozatok valamennyien a Hezbollah síita terrorszervezethez köthető egészségügyi hatóság dolgozói volt.
Izrael szeptember vége óta rendszeresen csapásokat mér az ország azon területeire, ahol erőteljes a milícia jelenléte, de ritkán lőtte a főváros központját.
A szerda késői csapás előtt nem volt figyelmeztetés.
Korábban legalább nyolc izraeli katona életét vesztette a Hezbollahhal folytatott összecsapásokban Dél-Libanonban, ahol Izrael a hét elején korlátozott szárazföldi behatolást kezdett. A régió lakói közben Izrael megtorlására készülnek a hétfői iráni ballisztikus rakétatámadást követően.
A világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) vezetői szerdán kiadott közös nyilatkozatukban komoly aggodalmukat fejezték ki az elmérgesedő közel-keleti helyzet miatt, ugyanakkor továbbra is lehetségesnek ítélték a diplomáciai rendezést, kiemelve, hogy a régióra kiterjedő konfliktus nem szolgálná senki érdekét.
Washingtoni közlés szerint Joe Biden amerikai elnök az Irán támadására adandó válasz összehangolását sürgette a megbeszélésen, ideértve újabb szankciókat is a teheráni vezetéssel szemben. Biden később újságírókhoz szólva elmondta, hogy nem támogatna egy esetleges támadást Irán nukleáris létesítményei ellen.
Önmegtartóztatásra szólítanak fel a világ vezetői
Véget kell vetni a szemet szemért alapú erőszak halálos körforgásának a Közel-Keleten - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT), elítélve Irán Izrael elleni rakétacsapását.
A világszervezet 15 tagú vezető testülete azt követően ült össze, hogy Izrael légicsapással végzett a libanoni Hezbollah vezetőjével Bejrútban, Teherán pedig kedden masszív rakétatámadással válaszolt Izrael területe ellen, olyan aggályokat keltve, hogy a jelenlegi konfliktus kiterjedt közel-keleti háborúba csaphat át.
Az uniós főképviselő támogatásáról biztosította az ENSZ-főtitkárt
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön támogatásáról biztosította António Guterrest, miután Izrael nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ-főtitkárt.
Josep Borrell a közösségi oldalán közzétett üzenetében azt írta, támogatja Guterrest fáradhatatlan erőfeszítéseiben, hogy békét teremtsen minden konfliktusban, különösen a Közel-Keleten.
"Elítéljük az ENSZ-főtitkár ellen irányuló indokolatlan támadásokat, valamint az ENSZ humanitárius alkalmazottai közötti, elfogadhatatlanul sok áldozatot" - fogalmazott az uniós diplomácia vezetője.
Izrael külügyminisztere szerdán bejelentette, hogy a zsidó állam nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ-főtitkárt, mert nem ítélte el "egyértelműen" Irán előző napi Izrael elleni súlyos rakétatámadását, és ezért a portugál politikus nem léphet be az országba.
" ["post_title"]=> string(34) "Durvul a háború a Közel-Keleten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "durvul-a-haboru-a-kozel-keleten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-03 13:12:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-03 10:12:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443273" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2949 (24) { ["ID"]=> int(443285) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-03 17:16:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-03 14:16:27" ["post_content"]=> string(1068) "Felfüggesztik a büntetőeljárást Oroszországban azon vádlottak esetében, akik mozgósítás vagy a hadiállapot idején leszerződnek a hadsereghez, vagy akiket behívnak katonai szolgálatra.
Az erről szóló törvénymódosítások Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírásával szerdán jelentek meg a jogszabályok hivatalos közzétételére szolgáló honlapon. A büntetőeljárás felfüggesztése mellett a megelőző intézkedéseket is megszüntetik.
Putyin elnök tavaly júniusban engedélyezte, hogy a büntetett előéletű állampolgárokat is besorozzák hadiállapot vagy mozgósítás idején. Ez nem vonatkozik azokra, akik különösen súlyos bűncselekményt követtek el, mint például a terrorizmus, a hazaárulás vagy a kémkedés.
Korábban hasonló eljárásra csak az elítéltek voltak jogosultak.
" ["post_title"]=> string(98) "Felfüggesztik a büntetőeljárást Oroszországban a hadsereghez bevonuló vádlottak esetében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "felfuggesztik-a-buntetoeljarast-oroszorszagban-a-hadsereghez-bevonulo-vadlottak-eseteben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-03 17:16:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-03 14:16:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443285" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(32732) ["max_num_pages"]=> int(8183) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "de8f5f9e77a6f3dcfba4cea2f7e10fc9" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Egyelőre mégsem csatlakozhat Románia az amerikai vízummentességi programhoz
Kelemen Hunor nem bízik a PSD-nek a magyar kormányfőre tett ígéretében
A választásokon győztes pártnak kell elsőként esélyt kapnia a miniszterelnöki tisztségre – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Sorin…
Continue ReadingA nyugdíjak újraszámolása ellen tüntettek a bányászok
Bányászok tüntettek ma a kormányülés ideje alatt a kormánypalota előtt. A vájárok a nyugdíjak újraszámolásával elégedetlenek, ami állításuk szerint hátrányos…
Continue ReadingIsmét pénz érkezik a szociális kártyákra
Több mint 2,6 millió kedvezményezett kap októberben ismét 250 lejes élelmiszer-vásárlási támogatást – jelentette be az európai beruházások és projektek…
Continue ReadingA nemzeti bank az inflációt úgy csökkentené, hogy ne okozzon recessziót
Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója a parlamenti szakbizottsági meghallgatásán kijelentette, hogy a jegybank célja változatlanul az infláció…
Continue ReadingMugur Isărescu vezeti újabb öt évig a nemzeti bankot
Keddi együttes ülésén a képviselőház és a szenátus jóváhagyta a Román Nemzeti Bank (BNR) új vezetőségét. A testület elnöke és…
Continue ReadingMegválasztották a CNA hét új tagját
Tegnap délutáni együttes ülésén a képviselőház és a szenátus kinevezte az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) hét új tagját a testületben…
Continue Reading5,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta augusztusban
A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2024 augusztusában 5,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint júliusban –…
Continue ReadingSzolgálati közlemény
Karbantartási munkálatok miatt holnap, október 3-án, nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a nemeszsuki adótorony körzetében, középhullámon az 909-kHz-es…
Continue ReadingHivatalba lép a NATO új főtitkára
Mark Rutte az észak-atlanti szövetség 14. főtitkára.
Continue ReadingRepülőgépet bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó britek elszállítására
A londoni külügyminisztérium ma hajnali bejelentése szerint a repülőgép holnap száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről.
Continue ReadingHeves összecsapások Dél-Libanonban
Izrael ma hajnalban a határt átlépve „korlátozott hadműveletet” indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására – közölte az izraeli hadsereg (IDF).
Continue ReadingAz elkövetkező hónapokban számos fontos lépést kell még megtenni annak megállapításához, hogy Románia valóban jogosult az amerikai vízummentességi programhoz való csatlakozásra - nyilatkozta az Egyesült Államok bukaresti nagykövete. Kathleen Kavalec a Marcel Ciolacu miniszterelnökkel tartott találkozója után nyilatkozott. Hangsúlyozta, hogy a két ország kormányának képviselői még egyeztetnek az ősz folyamán. Arra a kérdésre, hogy milyen fontos lépésekre gondol, a nagykövet azt válaszolta, az eljárás részeként Románia több biztonsági megállapodást írt alá, és az amerikai félnek meg kell bizonyosodnia arról, hogy ezeket gyakorlatba ülteti Bukarest. A Visa Waiver programba való felvétel egyik fő feltétele az elutasított vízumkérelmek arányának 3 százalék alá szorítása. Kathleen Kavalec szerint az ezzel kapcsolatos hivatalos adatokat legkésőbb januárban közlik, majd ha az amerikai kormány Románia számára kedvező döntést hoz, egy előkészítési és tájékoztatási időszak következik - mondta a nagykövet, aki szerint 2025-ben indulhat a program. Azt is kiemelte, hogy a vízummentességi program kizárólag a turisztikai és az üzleti célú utazásokra vonatkozik, a diák- és munkavízumokat nem helyettesíti.
" ["post_title"]=> string(80) "Egyelőre mégsem csatlakozhat Románia az amerikai vízummentességi programhoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "megsem-csatlakozhat-romania-egyelore-az-amerikai-vizummentessegi-programhoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-02 14:49:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:49:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443211" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3220 (24) { ["ID"]=> int(443209) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-02 14:12:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:12:03" ["post_content"]=> string(820) "A választásokon győztes pártnak kell elsőként esélyt kapnia a miniszterelnöki tisztségre - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Sorin Grindeanunak, a Szociáldemokrata Párt (PSD) első alelnökének egy korábbi kijelentésére reagálva, miszerint a következő miniszterelnököt akár az RMDSZ is adhatja. Kelemen Hunor szerint ahhoz az elvhez kell tartaniuk magukat, hogy az kap elsőként esélyt a többség kialakítására, aki a legtöbb mandátumot szerzi. - Persze, lehet azt mondani, hogy megosztjuk a hatalmat, ahogyan Marcel Ciolacu mondja, lehet azt mondani, hogy a miniszterelnök egy másik pártból, egy kisebb pártból érkezik, de én nem támaszkodom az ilyen kivételes helyzetekre - nyilatkozta Kelemen Hunor a B1 TV-ben.
" ["post_title"]=> string(76) "Kelemen Hunor nem bízik a PSD-nek a magyar kormányfőre tett ígéretében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "kelemen-hunor-nem-bizik-a-psd-nek-a-magyar-kormanyfore-tett-igereteben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-02 14:12:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:12:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443209" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3205 (24) { ["ID"]=> int(443207) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-02 14:10:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:10:12" ["post_content"]=> string(423) "Bányászok tüntettek ma a kormányülés ideje alatt a kormánypalota előtt. A vájárok a nyugdíjak újraszámolásával elégedetlenek, ami állításuk szerint hátrányos számukra, hiszen anyagi veszteséget jelent azoknak, akik nehéz és veszélyes körülmények között dolgoztak. A kormány korábban ígéretet tett arra, hogy orvosolni fogja a helyzetet.
" ["post_title"]=> string(60) "A nyugdíjak újraszámolása ellen tüntettek a bányászok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "a-nyugdijak-ujraszamolasa-ellen-tuntettek-a-banyaszok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-02 14:10:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:10:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443207" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3238 (24) { ["ID"]=> int(443205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-02 14:09:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:09:07" ["post_content"]=> string(434) "Több mint 2,6 millió kedvezményezett kap októberben ismét 250 lejes élelmiszer-vásárlási támogatást - jelentette be az európai beruházások és projektek minisztere. Adrian Câciu szerint a szociális kártyákra a támogatás átutalása október 15-én kezdődik. A szociális kártyákra utalt összeggel kizárólag alapélelmiszerek és meleg étel vásárolható.
" ["post_title"]=> string(46) "Ismét pénz érkezik a szociális kártyákra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "ismet-penz-erkezik-a-szocialis-kartyakra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-02 14:09:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:09:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3177 (24) { ["ID"]=> int(443203) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-02 14:07:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:07:22" ["post_content"]=> string(794) "Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója a parlamenti szakbizottsági meghallgatásán kijelentette, hogy a jegybank célja változatlanul az infláció csökkentése recesszió előidézése nélkül. Kifejtette: az árak stabilan tartása nem egyszerű feladat, mert fékezheti a gazdasági fejlődést, akár recessziót is okozhat. Hozzátette: megpróbálják úgy csökkenteni az inflációt, hogy ne idézzenek elő recessziót. Rámutatott, jelenleg a román gazdaság legnagyobb problémáját a magas - 6 és 8 százalék közötti - költségvetési deficit és a külkereskedelmi mérleg hiánya. A BNR becslése szerint az elkövetkező egy-másfél évben az infláció 2,5 százalék körül stabilizálódik.
" ["post_title"]=> string(77) "A nemzeti bank az inflációt úgy csökkentené, hogy ne okozzon recessziót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "a-nemzeti-bank-az-inflaciot-ugy-csokkentene-hogy-ne-okozzon-recessziot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-02 14:07:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:07:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443203" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3176 (24) { ["ID"]=> int(443201) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-02 14:05:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:05:45" ["post_content"]=> string(603) "Keddi együttes ülésén a képviselőház és a szenátus jóváhagyta a Román Nemzeti Bank (BNR) új vezetőségét. A testület elnöke és a nemzeti bank kormányzója Mugur Isărescu maradt újabb öt évre. A testület alelnökévé és egyben a kormányzó első helyettesévé Leonardo Badeát nevezték ki. A vezetőtanácsba beválasztott Florin Georgescu és Cosmin Ştefan Marinescu a BNR kormányzójának helyettesei lesznek. A testület további tagjai: Aura Socol, Roberta Anastase, Alexandru Nazare, Bálint Csaba és Cristian Popa.
" ["post_title"]=> string(56) "Mugur Isărescu vezeti újabb öt évig a nemzeti bankot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "mugur-isarescu-vezeti-ujabb-ot-evig-a-nemzeti-bankot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-02 14:05:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:05:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443201" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3175 (24) { ["ID"]=> int(443199) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-02 14:04:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:04:40" ["post_content"]=> string(494) "Tegnap délutáni együttes ülésén a képviselőház és a szenátus kinevezte az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) hét új tagját a testületben hamarosan megüresedő tisztségekbe. A CNA 11 tagja közül hétnek a megbízatása december 19-én jár le. A tisztségre jelölt személyek mindegyike megkapta a kinevezéséhez szükséges szavazatszámot. Az RMDSZ jelöltje Borsos Orsolya Éva, aki eddig is a testület tagja volt.
" ["post_title"]=> string(40) "Megválasztották a CNA hét új tagját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "megvalasztottak-a-cna-het-uj-tagjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-02 14:04:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:04:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443199" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3174 (24) { ["ID"]=> int(443197) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-02 14:03:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:03:21" ["post_content"]=> string(533) "A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2024 augusztusában 5,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint júliusban - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az adatok szerint a férfiak körében 0,7 százalékponttal magasabb, 5,8 százalék volt a munkanélküliségi, mint a nőknél, ahol 5,1 százalékot jegyeztek. A fiatalok körében továbbra is magas, 23,2 százalékos munkanélküliséget jegyeztek.
" ["post_title"]=> string(60) "5,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta augusztusban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "55-szazalek-volt-a-munkanelkulisegi-rata-augusztusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-02 14:03:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:03:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443197" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3173 (24) { ["ID"]=> int(443195) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-02 14:01:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:01:54" ["post_content"]=> string(268) "Karbantartási munkálatok miatt holnap, október 3-án, nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a nemeszsuki adótorony körzetében, középhullámon az 909-kHz-es frekvencián. Megértésüket köszönjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "szolgalati-kozlemeny-6" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-02 14:01:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:01:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443195" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3169 (24) { ["ID"]=> int(443180) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 12:47:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:47:16" ["post_content"]=> string(619) "Mark Rutte korábbi holland kormányfő átvette ma a NATO-főtitkári megbízatást Jens Stoltenbergtől a szövetség brüsszeli székházában.
Mark Rutte beszédében aláhúzta: elkötelezett a katonai szövetség felkészítése mellett a jövő kihívásaival szemben, a partnerkapcsolatok erősítésére és az elrettentést és a védelmet célzó közös erőfeszítések fokozása mellett.
Mark Rutte az észak-atlanti szövetség 14. főtitkára.
" ["post_title"]=> string(37) "Hivatalba lép a NATO új főtitkára" ["post_excerpt"]=> string(57) "Mark Rutte az észak-atlanti szövetség 14. főtitkára." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "hivatalba-lep-a-nato-uj-fotitkara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 12:47:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:47:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443180" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3170 (24) { ["ID"]=> int(443177) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 12:45:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:45:42" ["post_content"]=> string(744) "A londoni külügyminisztérium ma hajnali bejelentése szerint a repülőgép holnap száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről.
A brit kormány az Irán által támogatott libanoni Hezbollah síita milícia és Izrael fegyveres konfliktusának fellángolása után azonnal felszólította a Libanonban tartózkodó brit állampolgárokat a haladéktalan távozásra, és ennek elősegítésére bérelt most egy repülőgépet.
A minisztérium szerint szükség esetére a brit királyi légierő (RAF) is készenlétben tart repülőgépeket és szállító helikoptereket.
" ["post_title"]=> string(90) "Repülőgépet bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó britek elszállítására" ["post_excerpt"]=> string(138) "A londoni külügyminisztérium ma hajnali bejelentése szerint a repülőgép holnap száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "repulogepet-berelt-a-brit-kormany-a-libanonban-tartozkodo-britek-elszallitasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 12:45:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:45:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443177" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3171 (24) { ["ID"]=> int(443174) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-01 12:44:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:44:20" ["post_content"]=> string(1485) "Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban, miután Izrael ma hajnalban a határt átlépve "korlátozott hadműveletet" indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására, hogy ne támadhassa az észak-izraeli településeket - közölte az izraeli hadsereg (IDF).
A légierő újabb támadásokat hajtott végre a Hezbollah fegyvergyártó üzemei és más létesítményei ellen Bejrút déli Dahíja negyedében, a szervezet fellegvárában.
Libanoni jelentések szerint az izraeli hadsereg megtámadott egy épületet a tengerparti Szidón város közelében lévő palesztin menekülttáborban is, mert tudni vélte, hogy ott tartózkodik Munír al-Makdah, a Fatah palesztin párt katonai szárnyának libanoni vezetője.
Ma reggel is légiriadó volt Észak-Izraelben, a határ menti falvakban és Galilea számos településén, ahol a polgári védelem utasításai szerint Haifa kivételével továbbra is gyülekezési tilalom van érvényben, és a diákok távoktatásban tanulnak.
" ["post_title"]=> string(37) "Heves összecsapások Dél-Libanonban" ["post_excerpt"]=> string(177) "Izrael ma hajnalban a határt átlépve "korlátozott hadműveletet" indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására - közölte az izraeli hadsereg (IDF). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "heves-osszecsapasok-del-libanonban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-01 12:44:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-01 09:44:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443174" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3047 (24) { ["ID"]=> int(443211) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-02 14:15:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:15:37" ["post_content"]=> string(1363) "Az elkövetkező hónapokban számos fontos lépést kell még megtenni annak megállapításához, hogy Románia valóban jogosult az amerikai vízummentességi programhoz való csatlakozásra - nyilatkozta az Egyesült Államok bukaresti nagykövete. Kathleen Kavalec a Marcel Ciolacu miniszterelnökkel tartott találkozója után nyilatkozott. Hangsúlyozta, hogy a két ország kormányának képviselői még egyeztetnek az ősz folyamán. Arra a kérdésre, hogy milyen fontos lépésekre gondol, a nagykövet azt válaszolta, az eljárás részeként Románia több biztonsági megállapodást írt alá, és az amerikai félnek meg kell bizonyosodnia arról, hogy ezeket gyakorlatba ülteti Bukarest. A Visa Waiver programba való felvétel egyik fő feltétele az elutasított vízumkérelmek arányának 3 százalék alá szorítása. Kathleen Kavalec szerint az ezzel kapcsolatos hivatalos adatokat legkésőbb januárban közlik, majd ha az amerikai kormány Románia számára kedvező döntést hoz, egy előkészítési és tájékoztatási időszak következik - mondta a nagykövet, aki szerint 2025-ben indulhat a program. Azt is kiemelte, hogy a vízummentességi program kizárólag a turisztikai és az üzleti célú utazásokra vonatkozik, a diák- és munkavízumokat nem helyettesíti.
" ["post_title"]=> string(80) "Egyelőre mégsem csatlakozhat Románia az amerikai vízummentességi programhoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "megsem-csatlakozhat-romania-egyelore-az-amerikai-vizummentessegi-programhoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-02 14:49:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-02 11:49:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443211" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(32728) ["max_num_pages"]=> int(2728) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "d60d402ca595d3c7a5200f8309e605ca" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }