Az első világháborús megemlékezések már lecsengtek, de a napokban kezembe került egy olyan könyv, amelyről föltétlenül szeretnék beszámolni a Bukaresti Rádió hallgatóinak. Mindenekelőtt azért, mert mélységesen emberi, és teljesen másképpen láttatja az első nagy világégést, mint ahogyan azt az iskolában tanítják, illetve ahogyan a történészek és hatörténészek írnak-beszélnek a birodalmi összeomlásokról, a katonai arcvonalak alakulásáról.
(tovább…) Continue ReadingZsehránszky István: Gaztettek előtt – és után
Az úzvölgyi cirkusz még nem ért véget, de máris le akarják vonni a tanulságokat. Például azt, hogy a románok mindig kész tények elé állítják az erdélyi magyarokat. Mert a történelem során, száz éve már, „egyazon fiókból kerülnek elő az Úzvölgyéhez hasonló ügyek” – állítja a Mandiner cikkírója – és Onisifor Ghibu ortodox teológus tettét idézi példaként, aki 1937-ben a román állam számára birtokba vette a premontrei rend ingóságait és ingatlanjait Váradszentmártonban és Félixfürdőn.
Continue ReadingÁgoston Hugó: Imposztorok kora – az egyetlen kérdés
Románia országos főügyészéről kiderült, hogy a román Gulág leghírhedtebb börtönében, Enyeden könyörtelenül, még az akkori törvényeket is sértő módon járt el elítéltek feltételes szabadlábra helyezése ügyében. Emiatt feljelentés van ellene emberiesség ellen elkövetett bűntettek vádjával. Augustin Lazar e hét elején diadalmasan bejelentette, hogy emberiesség elleni bűncselekmények vádjával végre bíróság elé kerül az 1989-es forradalom pere. Még bocsánatot is kért, érdemdús szerénységgel, hogy csak most, de sok volt vele a munka.
(tovább…) Continue ReadingZsehránszky István: Rajzkerítés
Tegnap este egy román társadalomkutató szakember meglepő kijelentést tett a tévében. Mint mondta: „A történelem azt mutatja, hogy a nacionalizmus csődbe juttat”. És ezt nyerték például az első világháború kirobbantói. „A nacionalizmus csődbe juttat” – olvashattuk perceken át, idézetként, a DIGI 24-en. Jó, hogy a románság szellemi vezetői kezdenek észhez térni immár. Ezt kívánnánk a magyarság vezetőinek is…
(tovább…) Continue ReadingSarány István: Jó hír
Mikor gyermekkoromban édesanyám elengedett valahová – vagy később suhancként már mentem magamtól, csak éppen bejelentési kötelezettségem volt elmenetelem helyét és célját, valamint érkezésem időpontját tekintve –, mindig azzal vált el tőlem, hogy „Aztán a híred ne érjen haza előtted!”. Ebben a felszólításban benne volt az is, hogy nehogy valami rosszat, meg nem engedettet, netán tiltottat elkövessek; de benne volt az anyai féltés is: nehogy valami bajom essen, s annak a híre megelőzzön.
Continue ReadingBíró Béla: Álruhás istenek
A német sajtó három hete Angela Merkel reszketési rohamaitól hangos. Annak ellenére is, hogy az olvasók nagy része – legalábbis kezdetben úgy tekintette – hogy itt a kancellárasszony magánügyéről van, melynek a nyilvánosság számára nem lehet különösebb jelentősége. Maga Angela Merkel is igyekezett megnyugtatni a nyilvánosságot, hogy nincsen semmi baj, kitűnően érzi magát. Az aggodalmak azonban maradtak…
Sarány István: Roma világnap
Tegnap volt a roma világnap. E napot annak emlékére nyilvánította az ENSZ a Roma Kultúra Világnapjává, hogy 1971. április 8-án ült össze az I. Roma Világkongresszus. A fórumon a különböző cigány népcsoportokat képviselő jelenlévők elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben közösen lépnek fel. Döntöttek a cigányság nemzeti jelképeiről is: elfogadták a zászlót, a himnuszt és az Opre Roma! – „Fel, cigányok!” jelmondatot.
(tovább…) Continue ReadingSzékedi Ferenc: Az ötvenedik
Az idei, vasárnap záruló Csíkszeredai Régizene Fesztivál kedden este egy igen érdekes rendezvényt tűzött műsorára, amely nem annyira a zene, mint inkább a kép és a szó határán mozgott. A román televízió bukaresti magyar adása ugyanis fennállásának ötvenedik esztendejére emlékezett és tette ezt úgy, hogy a Csíki Moziban közönségtalálkozót szervezett, illetve felidézte, a régizene miként is kapott helyet a magyar adásban az évek folyamán.
(tovább…) Continue ReadingBíró Béla: A négy fatális esztendő …
Bizonyosan sokakat gondolkodtatott már el a kérdés, hogy miért élnek tovább a nők, mint a férfiak. A dolog ugyanis elvben nem volna szükségszerű, hiszen a 100 évet a férfiak ugyanúgy elérhetik, mint a nők.
A statisztikai átlagok tehát aligha lehetnek genetikai – vagy engedékenyebb fogalmazásban – pusztán genetikai természetűek. A Világegészségügyi Szervezet (a WTO), miután a legújabb statisztikák is azt jelzik, hogy bár az átlagos élettartam világszerte növekszik (2000-hez viszonyítva 5 évvel tovább élünk), a nők világátlagban változatlanul valamivel több mint 4 esztendővel élik túl a férfiakat. Ez pedig valóban jelentékeny különbség. A világháborúk „csupán” négy-öt évig tartottak, s mégis úgy tűnt, soha nem érnek véget. Egy halálos beteg pedig hálás lenne a sorsnak, ha kapna még legalább egy év haladékot.
(tovább…) Continue ReadingÁgoston Hugó: Mitől dob fel a spenót?
Miután megbeszéltük, hogy az emberiség menthetetlen, és milyen jó, hogy nem érjük meg a szörnyű egyetemes véget, a barátom azt találta mondani, hogy még előtte arra azért kíváncsi lenne, mi lesz a spenóttal, így mondta: az egész spenóttal. – Hogyhogy az egész spenóttal? Mit nevezel spenótnak? – kérdeztem. – Hát az egész ostoba helyzetet, az Európai Unióval… meg a magyarországi meg a romániai vircsafttal.
(tovább…) Continue ReadingZsehránszky István: Szorong az egész világ
Hogy mitől – és miért? – a társadalomtudósok gondja. Mi csak azt látjuk, hogy jól lehet, béke van, mégis naponta, újra meg újra meggyilkolnak valakit. Hát nincs egyéb dolga az embernek? Gyilkol, hogy ne unatkozzék? Vagy pedig öngyilkos lesz – mint az a fiú Nagyváradon, aki 9,25-ös médiát ért el az érettségin? Óriási sikere volt… Hobbiként megtanulta a kínai nyelvet, és – jutalomként – felvették egy kínai egyetemre. Mosolygós, kedves gyermek volt. Sikert sikerre halmozott – és mégis kioltotta az életét. Mintha csak a közmondást példázná: „Jóból is megárt a sok”. Meg bizony, amikor nyugtalanná tesz a sok dicséret, elismerés…
(tovább…) Continue ReadingSzékedi Ferenc: Az érsek emléke
Képzeljenek el a kedves hallgatók egy kőfallal körülvett, magányos templomot. Egy olyan, tizennegyedik századbeli gótikus épületet, amely mellett mintegy fél kilométer sugarú körben nincs semmiféle építmény, illetve csak kaszálók és szántóföldek. Ha már látják maguk előtt, akkor elárulom a titkot is. A Szent Jánosról elnevezett csíkdelnei templom állítólag valamikor egy község közepén állt, de a tizenötödik század végi tatárbetörések, a felégetett házak nyomán a lakosság elhagyta a templomát és jóval távolabbra, a hegyek alá költözött.
(tovább…) Continue Reading