Szövegkovács

Szeptember 8-án egy érdekes kérdéssel találkoztam az egyik magyarországi ismerősöm Facebook-oldalán. Így hangzik: „Te mit olvasol az olvasás világnapján?” Néhány másodpercre elgondolkodtam, ugyanis aznap elég keveset olvastam, sőt nem is szórakoztam közben. Egy angol nyelvű e-könyvet, azaz elektronikus könyvet vettem elő, amely a korrektúrával foglalkozó vállalkozások marketingjéről szól.

Pontosan öt év telt el azóta, hogy 2015. szeptember 3-án a Magyar Tudományos Akadémia székházában hivatalosan is bemutatták a helyesírási szabályzat 12. kiadását. Én egy internetes vásárlás után ismerkedtem meg a kiadvánnyal: miután gyorsan végiglapoztam, megtaláltam a megváltozott helyesírású szavak jegyzékét, amely a 604. oldalon kezdődik.  Az egyik legnagyobb meglepetést a csoda szép kifejezés okozta számomra, ugyanis az új szabályzat szerint külön kell írni. Korábban egybeírtuk.

A mai részt egy történettel kezdem. Az elmúlt két hétben egy teljesen új tevékenységbe vágtam bele, de egyelőre nem szeretnék túl sok részletet elárulni róla. Annyit viszont elmondhatok, hogy miközben azzal foglalkozom, nagyon fontos, hogy lelkesítsem, ösztönözzem és dicsérjem a velem dolgozó embereket. Sajnos még nem tudok elég jól dicsérni, és amikor megpróbálom, általában a szuper szavunkon kívül nem jut más az eszembe. Pedig rengeteg rokon értelmű szava van, elég csak rákeresni a szinonimaszotar.hu oldalon.

Önök szerint helyes-e ez a mondat? „Annak ellenére, hogy meghívtuk, nem jött el.” A Nyelvművelő kéziszótár szerint a mondat elején lévő annak ellenére idegen mintára terjedt el, és nyugodtan használhatjuk helyette a természetesebb és tömörebb bár vagy noha kötőszókat.

Ma a jön ige lesz a főszereplő. A jön egyébként a köznyelvi alak, a jő régies, irodalmias, míg a gyün, gyön népnyelvi. A Nyelvművelő szótár szerint a „jön és megy ige használatában nagy általánosságban a következő szabályszerűség érvényesül: a jön a beszélő vagy a beszéd helye felé tartó mozgást jelent, a megy a beszélőtől vagy a beszéd helyétől távolodó mozgást”.

Június 23-án volt az olimpiai világnap, július 2-án pedig a sportújságírók napját ünnepeljük. Ahogy már sejthető, ma sportos téma lesz, főként azért, mert személyesen érint. 2006-ban kóstoltam bele először a sportújságírásba, és azóta is űzöm. Jelenleg egy hetilap sportszerkesztője vagyok, szeretem a munkám, az elmúlt két-három hónap viszont komolyan megdolgoztatott: nehéz olyan dologról írni, ami épphogy létezik.

„Nem akarom tovább ragozni.” „Unom a banánt.” „A berendezés marad.” Ugye, mindhárom mondat ismerősen hangzik? Ma a közhelyről lesz szó, vagyis egy olyan szókapcsolatról, amely „valamely általánosan ismert tényt, dolgot, megállapítást minden eredetiség, egyéni szemlélet és íz nélkül, elcsépelt, elkoptatott formában fejez ki” – olvasható a Nyelvművelő kéziszótárban.

Önök szerint melyik helyes a kettő közül: a sokévi átlag vagy a sokéves átlag? Mindkettő használható, azonban az eredeti változat a sokévi átlag… Talán már sejthető, hogy ma az -s melléknévképzőről lesz szó, amely a Nyelvművelő kéziszótár szerint „egyike legproduktívabb (a legtöbb származékot létrehozó) képzőinknek”.

Többször is elgondolkodtam azon, hogy mi történne akkor, ha egyik pillanatról a másikra nem írhatnék, beszélhetnék magyarul. Valószínűleg dühös és csalódott lennék egyszerre, mivel olyan dolgot vennének el tőlem, amely meghatározza azt, hogy ki vagyok.

„Volt az iskolában egy nagyon szegény gyerek, akin látták a többi gyerekek, hogy nincs ruhája, mindig ugyanabban a ruhában járt, sokszor volt piszkos.” Erre a mondatra találtam nemrég, miközben az interneten keresgéltem, és azonnal feltűnt két egymás mellett lévő szó, pontosabban a többi gyerekek. Helyes-e így?

„Az összetartozó mondatrészek, illetve tagmondatok pontosabb viszonyát jelölik.” A Nyelvművelő kéziszótárban található tömör meghatározással a kötőszókra utaltam, amelyeket nap mint nap használunk, sokszor anélkül, hogy tudatosítanánk magunkban. Ha rögtön példát kellene mondanunk, valószínűleg az és jutna először eszünkbe, utána pedig a hogy.

Valószínűleg már Önökkel is megtörtént, hogy zavarból vagy tanácstalanságból nem tudták, hogyan szólítsanak meg valakit, és ezért a személytelen megszólítási formák valamelyikét használták. Mit jelent ez pontosan? Ilyenkor hiányzik a valódi megszólítás, azaz nem említjük a megszólított személyt. Jó példa erre, amikor valakihez szólva többes szám 1. személyű állítmányt használ valaki.