Leégett a nagyváradi görög-katolikus püspöki palota tetőtere és legfelsőbb szintje

A szombaton este bekövetkezett tűzben személyi sérülés nem történt, a kár azonban jelentős, az épület belseje éppen restaurálás alatt állt. Az eddigi nyomozás eredménye szerint a tüzet nem szándékos gyújtogatás, hanem rövidzárlat okozhatta, ám ez nem tisztázódott még, de az már kiderült, az utcában az elmúlt héten többször is probléma volt az áramszolgáltatással. (tovább…)

Continue Reading

Lassan Románia is célországgá válik

Egy év alatt négyszeresére nőtt a román-magyar határon feltartóztatott határsértők száma ? derült ki a román határrendészet nagyváradi regionális felügyelőségének tegnap közzétett éves tevékenységi jelenétéből. Tavaly 2758 határsértőt fogtak el, míg 2016-ban a határsértők száma még csak 604 volt. A legtöbben járművekben elrejtőzve, vagy hamis iratokkal próbált átjutni a határátkelőkön. (tovább…)

Continue Reading

Nagyvárad/Oradea Mare kiállítás Bukarestben & Magyar színházi élet Brassóban

2010 óta január 11-e a Román Fotóművészet Napja. Az ünnep Szathmári Pap Károly születésnapjához kapcsolódik. A kolozsvári születésű festő- és fotóművész 1844-ben költözött Bukarestbe, ahol udvari festő és fényképész lett. Ő volt a Román Királyság első dokumentarista- és művészfotósa: ötven év alatt öt román uralkodót szolgált. Szathmári Pap Károlyról, a világ első háborús fotóriporteréről Radu Igazság fotóművész, egyetemi tanár tartott előadást a bukaresti Balassi Intézetben, ahol egyúttal megnyilt az idei év első kiállítása is Nagyvárad/Oradea Mare címmel. A kiállítás február 8-ig tekinthető meg. Az eseményen jelen volt Forró László is, és mikrofonhoz kérte a bukaresti Filmművészeti Főiskola professzorát. (tovább…)

Continue Reading

IX. Könyvmaraton Nagyváradon

Ma kezdődik Nagyváradon a kilencedik alkalommal megszervezett Könyvmaraton, melynek központi témája idén Ady Endre születésének 140 évfordulója. A Várad kulturális folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület által szervezett Nagyváradi Könyvmaraton színes programmal várják a könyvbarátokat november 21?26. között. (tovább…)

Continue Reading