A védelmi tanács nemet mondott a menekültkvótára

 

A román belügyminiszter a hét elején képviselthez ?nagyon hasonló? megbízással utazik Luxemburgba, az uniós belügyminiszterek következő tanácskozására a menekültkérdés kapcsán ? közölte a román elnök a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülése után. Klaus Johannis hangsúlyozta: Románia szolidáris a többi uniós tagországgal, de a kötelező menekültkvótákat nem fogadja el. Hangsúlyozta, hogy a szolidaritás kifejezésének léteznek más formái, a kvóták elfogadásán kívül is. (tovább…)

Continue Reading

Legalább 70 km-es lesz a kerítés a román-magyar határon

Megkezdődött a határkerítés építésének előkészítése szerdán a román határnál, a magyar, a szerb és a román határ metszéspontjában található Kübekházánál – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerint az új kerítés korábban említett ?észszerű hosszúsága? körülbelül 70 kilométert jelent. (tovább…)

Continue Reading

„Tribun” nélkül maradt a PRM

Hatvanöt éves korában, hétfő kora este elhunyt Bukarestben Corneliu Vadim Tudor, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) alapító elnöke. Sajtóértesülések szerint a román médiában ?tribunként? emlegetett pártvezér szíve mondta fel a szolgálatot. (tovább…)

Continue Reading

Menekültválság: Románia nem autista, de tart a kulturális sokktól

?Románia a bejelentett 1700-nál több menekült elszállásolására is képes lenne, de tart attól, hogy képtelen lenne integrálni őket? ? derült ki az államfő hétfői sajtótájékoztatóján. ?A migránsok nem úgy jönnek Romániába, mintha szállodába mennének? ? fejtegette Klaus Johannis hozzátéve, hogy ?ezeket az embereket integrálni kell, meg kell őket tanítani románul?, és ezen a téren az országnak ?még sok tanulnivalója? van. (tovább…)

Continue Reading

Menekültkáosz és korrupció

  • A bukaresti törvényszék harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte Sorin Oprescut, Bukarest főpolgármesterét hétfőn, akit kenőpénz elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A politikust tetten érték, amikor 25 ezer eurónyi kenőpénzt vett át a fővárossal szerződéses viszonyban álló egyik cég vezetőjétől.
  • Továbbra is a menekültkérdés tartja forrongásban az európai közvéleményt. (tovább…)
Continue Reading