Több mint nyolcezer vállalat függesztette fel tevékenységét az év első kilenc hónapjában, ami 25,44 százalékkal több, mint egy évvel korábban – közölte az Országos Cégnyilvántartó Hivatal.

A szeptember végéig felfüggesztett tevékenységű cégek többségbe Bukarestben volt, majd Kolozs, Konstanca és Bihar megyék következnek. A legkevesebb felfüggesztett tevékenységű vég Ialomita, Giurgiu és Gorj megyében volt. Tevékenységi területüket illetően a legtöbb felfüggesztett cég a kereskedelemben működött, illetve a járművek javításával és más szolgáltatásokkal foglalkozott, valamint szakmai, tudományos és műszaki tevékenységgel rendelkezett. Szeptemberben összesen 987 cég függesztette fel tevékenységét, ebből Bukarestben 100, KOnstanca megyében 108, Bihar megyében pedig 50 – közölte az Országos Cégnyilvántartó Hivatal.