Az év első kilenc hónapjában 62 milliárd 620 millió lej volt az államháztartási hiány, ami a bruttó hazai termék 6,36 százaléka – közölte a pénzügyminisztérium.

Florin Cîțu tárcavezető szerint a hiány fele adódott abból, hogy kedvezmények formájában segítették a cégeket, beruházásokat hajtottak végre, illetve más rendkívüli kiadások is terhelték az államháztartást a koronavírus-járvány miatt. A bevételek 0,4 százalékkal maradtak el a tavalyi azonos időszakhoz képest, míg a kiadások 15,4 százalékkal nőttek. A személyzeti kiadások 6,5 százalékkal, a szolgáltatásokra és javakra 12,7 százalékkal többet fordítottak, míg a szociális juttatások 22,9 százalékkal emelkedtek. Ez utóbbiak tartalmazzák az idén szeptemberben végrehajtott 14 százalékos nyugdíjemelés hatását is. A kormány idén 3,8 százalékos gazdasági visszaesés mellett 8,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra számít.