A mai műsorban folytatjuk a a Fiatal irodalom Erdélyben a rendszerváltás utáni években – című sorozatot, amelyben Tamás Dénes író, költő, egyetemi tanár az Éneklő Borz-  hangzó folyóiratról szóló előadását hallhatják, amely a szeptemberben megszervezett XII. Gyergyószárhegyi Írótalálkozón hangzott el.

Az Éneklő Borz, azaz az üstökösként feltűnt Kisgyörgy Réka, az okos Jakabffy Tamás, a rímkirály Kovács András Ferenc, az „ördögi” Láng Zsolt, a vers aszkétája, Visky András, a pontos és merész Salat Levente – akikkel tehetségben és mesterségbeli tudásban nemigen kelhet versenyre az erdélyiek közül bárki is, akik mozgósítani képesek színházteremnyi olvasót, továbbá megszólaltatnak olyan szerzőket, akik amúgy ritkán szerepelnek az erdélyi irodalmi lapokban…ennek ellenére az Éneklő Borznak sem lapja, sem kiadója nincsen – írja a csoportról egy magyarországi kritikus a kilencvenes évek közepén. Hogyan fest egy hangzó-folyóirat, milyen hatása volt és van az Éneklő Borz jelenségnek ? – többek között erről kérdezte Tamás Dénes az egyik alapítót, Láng Zsoltot. A műsort Kolcsár Bélával, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatójával készített interjúnk zárja – tartsanak velünk!