Nem szeretem a közösségi médiát, jobban mondva az e médiában tapasztalható esztelen kitárulkozást, észosztást. Éppen ezért jómagam ritkán használom, de időnként végiggörgetem, hátha találok valamilyen érdekes, a megszokottól elütő, fontos bejegyzést. És olykor találok. Mint például tegnap. Egy általam – s meggyőződésem, hogy sokak által – tisztelt és nagyra becsült – tanár adta hírül tömör bejegyzésben, hogy nyugdíjba vonult. Nem volna semmi rendkívüli ebben a bejelentésben, ha nem egy örökifjú, örökmozgó, azonban halk szavú, megfontolt pedagógus bejelentéséről lenne szó. Egy olyan tanáréról, akinek magatartása követendő példának bizonyult az elmúlt harminc esztendőben, akinek szavára, véleményére sokat ad a szakma. S nemcsak a pedagógus szakma, hanem mindenki, aki közvetve vagy közvetlenül érintett az oktatásban: a diákság, a szülők közössége, de akár a politikum is.

Nos, a szűkszavú bejegyzésben ez állt: „Nem szoktam gyakran használni a kommunikációnak ezt a fajtáját, de be kell látnom, hogy jobbat nem találok arra, hogy közölhessem mindazokkal, akiket érint, illetve akiket érdekel: új életszakasz kezdődik az életemben, nyugdíjba vonulok”. Mint írja, kérésére – ugyanis folyó év szeptember 17-én betöltötte a 65 életévet és elérte a nyugdíjkorhatárt –, az oktatási miniszter jóváhagyta és október 15-i hatállyal miniszteri rendeletben érvényesítette a Hargita megyei Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatói tisztségéből való felmentését. A bejelentést egy újabbal toldja meg: „Közel 30 évnyi igazgatás után távozom az állami kötelékből azzal a reménnyel és bizakodással, hogy ittlétem nem volt hiábavaló, az elkezdett és hittel ez idáig folytatott munkát ugyanolyan elkötelezettséggel, de új energiával és lendülettel, kreativitással fogja folytatni utódom, az új vezető: Ferencz Salamon Alpár barátom és harcostársam. Ez a dolgok rendje, ezt akartuk, örülök, hogy sikerült. Sok sikert kívánok számára és kis csapata számára”.

S hogy tevékeny, a szakmáért és a közösségért dolgozó emberről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint bejegyzésének következő mondata: „nyugdíjazásom nem jelenti a közélettől való elszakadásomat, ugyanis az RMPSZ országos elnökeként továbbra is maradok a magyar nyelvű oktatásunk szolgálatában. Természetesen mindaddig, amíg a tagságunk is úgy akarja”.

Nos, az eddigiekből is kiderült, hogy Burus Siklódi Botondról van szó.

Arról az emberről, aki mindig a lehetőségeket és az azokban gyökerező megoldásokat kereste. Igazgatása alatt sikerült egy jellegtelen – de annál nagyobb potenciállal rendelkező – állami intézményből, a pedagógusok házából korszerű, napjaink elvárásainak megfelelő továbbképzési bázist teremtenie, emellett pedig a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségében betöltött tisztségei révén – volt egy ideig a szervezet főtitkára, 2011-től pedig elnöke – hozzájárult a pedagógusi szakma hitelének, társadalmi megbecsülésének visszaszerzéséhez, a továbbképzési lehetőségek megteremtéséhez, a moldvai magyar oktatási program kidolgozásához és lebonyolításához, s megannyi más, a hazai magyar közoktatás minőségének emeléséhez hozzájáruló kezdeményezés megvalósításához.

„Burus Siklódi Botond kémia–fizika szakos tanár a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát. 1983–1991 között a Maros megyei Dicsőszentmártoni Általános Iskolában tanított, majd tevékenységét Hargita megyében folytatta. Rövid időn belül Hargita megye oktatási szakembereinek élvonalában találjuk. A megyei pedagógusok háza igazgatójává nevezték ki. Itt álmodta és alkotta meg életművét, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házát. Kitartó és hozzáértő munkájának eredménye a csapatépítés és a Ház teljes átalakítása, az itt folyó képzési és alkotómunka tartalmassá tétele” – mondta róla 2005-ben, az Ezüstgyopár-díj átadásakor Lászlófy Pál volt RMPSZ-elnök, aki szólt Burus-Siklódi Botond emberi értékeiről is: „A szakmai tudás, tájékozottság jellemző minden általa irányított területen. Munkabírása, pontossága közismert. Szolgálatra állította be életét, amelyet hivatástudattal teljesít”.

A magam részéről hosszú, egészségben eltöltött, ugyanakkor aktív nyugdíjas éveket kívánok neki. Mindannyiunk örömére és megelégedésére.

Tehát mégiscsak jó volt megnyitnom közösségi oldalamat, így legalább tudomást szerezhettem a Burus-Siklódi Botond életében bekövetkezett változásról.