Harmincmillió dolláros program keretében magyar vállalatok fogják elvégezni a legnagyobb Fülöp-szigeteki tó (Laguna-tó) rehabilitációját, vízminőség-javítását és mérését is, emellett pedig a délkelet-ázsiai szigetország minden régiójába szállítanak víztisztító berendezéseket, ezáltal biztosítva az ívóvízellátásukat – jelentette be ma manilai tárgyalásai után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A főváros, Manila közelében elterülő tó komoly szennyeződéstől szenved.

Magyarország egy politikai kérdésben is szorosan együttműködik a Fülöp-szigetekkel, ez pedig a keresztény közösségek védelme világszerte. „Ma már világosan kell beszélnünk arról, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallássá vált. Mi kötelességünknek tekintjük, hogy kiálljunk ezekért a keresztény közösségekért” – mondta Szijjártó Péter. Hangsúlyozta, hogy a két ország a nemzetközi szervezetekben együtt lép fel a keresztény közösségek megvédése érdekében.

A magyar miniszter látogatása idején megállapodás született arról, hogy a Stipendium Hungaricum keretében Magyarország harminc Fülöp-szigeteki ösztöndíjasnak kínál helyet magyarországi egyetemeken.