Klaus Iohannis államfő az Országos Közegészségügyi Igazgatóságon (INSP) tett látogatása után elmondta: be kellene tiltani egy időre az esküvőket, keresztelőket, ünnepségeket, mert ezeken nehezebb az ellenőrzés, és sok esetben a résztvevők nem tartják be a szabályokat. Hozzátette: egyelőre nem került szóba a december 6-i parlamenti választások elhalasztása, és az online oktatásra való áttérése kapcsán sem kell „túlzásokba esni”; ott kell korlátozást alkalmazni, ahol nincs más megoldás.
Hozzátette ugyanakkor: a hatóságok mindent megtesznek azért, hogy elkerüljük a tavaszi szükségállapottal járó kellemetlenségeket, mint amilyen a kijárási tilalom volt, de nagyobb elővigyázatosságra és felelősségteljesebb viselkedésre intett mindenkit. Ugyanakkor azt ajánlotta, hogy viseljünk védőmaszkot, valahányszor kilépünk az utcára. Az államnak az a célja, hogy megelőzze a kórházak túlterheltségét – hangsúlyozta az államelnök.

Országszerte 209 személy van lélegeztetőgépen Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint. A „COVID-kórházak” intenzív osztályain összesen 1050 ágy van, jelenleg 613 foglalt.

A miniszter elmondta, hogy hétfőn tárgyal a háziorvosokkal annak lehetőségéről, hogy részt vegyenek a karantén alá helyezett személyek felügyeletében és a kontaktkövetésben is. Az elvégzett plusz munkáért a családorvosok bérkiegészítést kapnának.

Országszerte 394 tanintézetben zajlik kizárólag online az oktatás a tanügyminisztérium tájékoztatása szerint. A megyei tanfelügyelőségek által péntek délig közölt adatok értelmében az ország 12 368 tanintézményében a zöld forgatókönyv szerint, azaz személyes jelenlét mellett zajlik a tanítás, 4894-ben a sárga forgatókönyv, azaz a hibrid oktatás érvényesül, 394 tanintézetben pedig a vörös forgatókönyv alapján, kizárólag online folyik a tanítás.

A szaktárca megjegyzi, hogy 194 iskolában a tanulók és tanárok körében jegyzett koronavírusos megbetegedések indokolják a digitális tanrendet, 200 tanintézetben pedig részben a településen regisztrált magas esetszám, részben pedig javítási munkálatok miatt tértek át az online oktatásra.