Az Európai Tanács rendkívüli ülésén részt vevő Klaus Iohannis államfő szolidaritásáról biztosította Görögországot és Ciprust, és üdvözölte a Görögország és Törökország közötti tájékoztató jellegű tárgyalások elkezdését.

Az Államelnöki Hivatal közlése szerint a fehéroroszországi helyzettel kapcsolatban Iohannis elnök „mélységes aggodalmát fejezte ki a békés tüntetőkkel szembeni aránytalan erőszak alkalmazásával, az alapvető jogok korlátozásával és a törvénytelen fogva tartásokkal kapcsolatban”, hangsúlyozta a civil társadalom és a független sajtó támogatásának szükségességét, és kifejtette, támogatja a Minszk elleni szankciók bevezetését. Az Európai Tanács elítélte az Alekszej Navalnij ellen katonai idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérletet, ugyanakkor felszólította az Oroszországi Föderációt, hogy a pártatlan nemzetközi vizsgálat biztosítása érdekében maradéktalanul működjön együtt a Vegyifegyvertilalmi Szervezettel. A hegyi-karabahi konfliktus kapcsán Klaus Iohannis államfő felhívást intézett a konfliktus rendezésére és a politikai párbeszéd újrakezdésére a békés megoldás érdekében. A román elnök szerint az Európai Uniónak aktívabb szerepet kell vállalnia a válság megoldásában.