Újságírók könyveinek bemutatásával egybekötve osztotta ki idei díjait a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete a csíkszeredai Könyvvásáron. A MÚRE a járványhelyzet miatt kényszerült Gyergyószárhegyre tervezett őszi közgyűlésének elhalasztására, ahol hagyományosan átadják az újságíró szervezet díjait.

A Várad folyóirat szervezésében Szűcs László, a MÚRE elnöke mutatta be: Bögözi Attila Híd a hálószobán át című riportkötetét, Szilágyi Aladár Kortárs, magyar portrékötetét, Becze Zoltán Erdélyi székelyek és magyarok a nyári olimpiai játékokon című könyvét, illetve Sarány István és Ambrus Attila közös riportkötetét.

A díjátadón a MÚRE elnöke kiemelte, hogy ez az első alkalom, hogy a díjakat teljesen nyilvános eseményen adják át. Az egyesület írott sajtó kategóriában Petki Juditnak Brassói Lapok szerkesztőjének, a Marosvásárhelyi Rádió tudósítójának adta át a díjat. A méltatásban elhangzott, újságírói tevékenysége mellett Petki Judit a szép, az önálló értékek keresője, felkutatója és közkincsé tevője. Három sikerkönyv társszerzője: Brassó épített örökségének rögzítése és megosztása fűződik a nevéhez. Művészi képekkel illusztrálta a Kő kövön című helytörténeti munkát, majd vállalta Brassó turistakalauzának, akárcsak a brassói önálló magyar középiskola fennállásának 170. évfordulója alkalmából kiadott emlékkönyvnek az illusztrálását. Petki Judit a bizonyítéka annak, hogy visszafogottan, kerülve a botrányos témákat, a harsányságot is lehet újságírást művelni – hangzott el a méltatásban. A díjátadó után Petki Judit a MÚRE 2020-as írott sajtó díjasa rádiónknak elmondta.

A MÚRE tavalyi őszi közgyűlésén döntött úgy, hogy díjat alapít a tavaly korán elhunyt Benkő János Zoltán tördelőszerkesztő emlékére. Az üvegből készült díjat Benkő Zoltán felesége készítette, ezt adta át Szűcs László Mihály László újságírónak, fotóriporternek, grafikai tervezőnek. A méltatásban elhangzott, az első alkalommal átadott díjat egy sokoldalú személyiségnek ítélte oda az újságíró szervezet, hiszen Mihály László több mint másfél évtizede van jelen a romániai sajtóban újságíróként, fotósként Erdélyben, Bukarestben, illetve a virtuális térben számos folyóirat, könyv, kiadvány újság, weboldal tervezőjeként. A díjátadót követően Mihály László rádiónknak elmondta.

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete életműdíjjal tüntette ki Székedi Ferenc csíkszeredai szerkesztőt, újságírót. Székedi Ferenc méltatását Sarány István, a Hargita Népe napilap főszerkesztője vállalta, de távollétében Ambrus Attila a Brassói Lapok főszerkesztője olvasta fel. Mint mondta, jó napja van Székedi Ferencnek, mert van rá gondja, hogy az legyen. Ma megnyitott egy tárlatot, a Hargitai Szalon idei kiadását, ugyancsak ma bemutatták Nagy Ödönről írt monográfiáját, megjelent két írása a Hargita Népében, s ráadásul megkapja ma a MÚRE idei életmű díját. A felsoroláshoz tegyük hozzá, hogy idén januárban ünnepelte 75. születésnapját. Volt az írott sajtóban szerkesztő, újságíró, vezetett televízió-szerkesztőséget, oktatott médiát, műfordításai jelentek meg, képzőművészeti tárgyú írásokat és köteteket közölt, tárlatokat nyit meg, publicisztikájával jelen van az online térben és a rádió hullámain. Több tucatnyi képzőművészeti és fotóművészeti katalógushoz írt előszót. Tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetsége műkritikusi szakosztályának, az Európai Unió Creart Programjának Hargita megyei nagykövete. Székedi Ferenc a díjátadó után nyilatkozott rádiónknak:

A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének az audio-vizuális újságíró tevékenységét elismerő díját idén Keresztes Péter a közszolgálati televízió temesvári munkatársa kapta, neki a későbbiekben adják át személyesen a díjat.