Moszkva másfél milliárd dollár állami hitelt nyújt Minszknek – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Szocsiban fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Aljakszandr Lukasenkát.

Putyin tévékamerák előtt hangsúlyozta, hogy a hazájukban kialakult helyzetet a fehéroroszoknak maguknak kell tárgyalások útján megoldaniuk, „külföldről érkező súgás nélkül”. Logikusnak és időszerűnek nevezte, hogy Lukasenka alkotmánymódosítást kezdeményezett hazájában. Leszögezte, hogy Moszkva elkötelezettje marad a Minszkkel kötött együttműködési megállapodásoknak, egyebek mellett a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén és a Szövetségi Államon belül.

Lukasenka köszönetet mondott Putyinnak a fehérorosz helyzetben képviselt álláspontjáért és azért, hogy rámutatott: a fehérorosz határok egyúttal a Szövetségi Állam határai is. Nehezményezte, hogy a NATO az ellenzéki tüntetések idején hadgyakorlatot tartott Fehéroroszország közelében, és arra hívta fel vendéglátóját, készítse fel csapatait arra, hogy ellenálljanak egy esetleges agressziónak. Kifejezte háláját amiatt is, hogy Moszkva megígérte Fehéroroszország ellátását a Covid-19 elleni vakcinával.