Az iskolák majdnem 80 százaléka a tanulók fizikai jelenlétét szorgalmazza az új tanévben – derült ki egy, a „Mentsétek meg a gyerekeket” Alapítvány által készített felmérésből.

A szervezet által végzett kutatások szerint a tanintézmények számára az orvosi rendelők, illetve a képzett személyzet hiánya jelent gondot. A felmérés 12 megye 135 településén levő 144 iskolára terjedt ki és ezek közül mindössze 16-ban van orvosi rendelő és egész napos orvosi szolgálat. Minden ötödik romániai iskolában nincs internethozzáférés – jelentette ki Jean Badea. A tanügyminiszter tanácsadója azt mondja, dolgoznak azon, hogy tanévkezdésig ezek több mint felét rákapcsolják a világhálóra.  Jelenleg mintegy 5000 iskolaépületben kell dolgozzanak az internet bevezetésén, szeptember 14-ig a tervek szerint legalább 2800-ban befejezik a munkálatokat.