Szeptember elsejétől kinyithatnak az éttermek és kávézók beltéri helyiségei. Ugyanettől a dátumtól a mozik és színházak is újrakezdhetik tevékenységüket – döntötte el csütörtökön késő este az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU).

Az enyhítés azokra a megyékre vonatkozik, ahol az utóbbi 14 napban a koronavírussal fertőzöttek száma ezer lakosra számolva nem haladja meg az 1,5-öt. Ahol a megye megfelel ennek a kritériumnak, de egy-egy település nem, a megyei vészhelyzeti bizottság korlátozhatja vagy akár felfüggesztheti az adott helységben a beltéri éttermek és kávézók működését.

A kereskedelmi szálláshelyeken működő éttermek és kávézók is kinyithatnak, azonban a klubok, bárok és diszkóhelyiségek továbbra is zárva maradnak.

A határozat szerint továbbá a beltéri éttermek és kávézók nem nyihatnak ki reggel 6 óra előtt, és éjfél zárniuk kell, akárcsak a teraszoknak egyébként.

A zárt térben tartott magánrendezvényeken, képzéseken legtöbb 50 fő vehet részt, a hasonló jellegű szabadtéri rendezvényeken 100-an.

A mozik, színházak és koncerttermek a befogadóképességük felével működhetnek. Az autósmozik vagy színházak esetében a gépkocsiban ülő személyek száma nem haladhatja meg a hármat, kivéve, ha valamennyien családtagok.

A szabadtéri előadásokon, koncerteken, fesztiválokon és más hasonló rendezvényeken legtöbb ötszáz személy vehet részt, a nézőknek egymástól legkevesebb két méterre elhelyezett székeken kell ülniük, és védőmaszkot kell viselniük.