Meghalt Florin Mototolea, „művésznevén” Emi Pian. Ha katonai tiszteletadással nem is, de a csendőrség éber közreműködése mellett, helikopteres megfigyeléssel kísérték utolsó útjára. A temetési szertartás során – a csendőrség asszisztenciája mellett – a résztvevők nem tartották be a járványügyi előírásokat, a megengedettnél lényegesen többen jöttek el búcsút venni az elhunyttól. Ha az eddig elhangzottakból hallgatóim arra következtettek volna, hogy Emi Pian kortárs zongoraművész, esetleg zeneszerző volt, aki Csajkovszijal vetekedő zongorakoncertekkel írta be nevét az egyetemes zeneművészet legszebb lapjaira, akkor tévedtek. Ő a Duduianu klán néven ismert alvilági banda vezére volt, akit augusztus 4-én egy rivális banda tagja, a Napi művésznévre hallgató maffiózó leszúrt.

Emi Pian alaptevékenysége az volt, hogy uzsorakamatra adott pénzt azoknak a kockajátékosoknak, akik elvesztették minden pénzüket, de tovább akartak játszani. Ezen felül foglalkozási körébe tartozott prostituáltak futtatása, zsarolás és kábítószer-kereskedelem. Nemrég emberölési kísérlet miatt ültették le, miután szándékosan elgázolt egy gyalogost a zebrán, miután az szerinte túl lassan ment át a gyalogátkelőn. Bár három év börtönbüntetésre ítélték, nagyon keveset volt a hűvösön, mert feltételesen szabadlábra helyezték.

Emi Pian megbecsült tagja volt az alvilágnak, de nemcsak annak. A keménykezű bandavezért mindenfelé tisztelték. Több tucat alkalmazottja leste parancsait, méregdrága luxuskocsikon furikázott, hatalmas banketteket adott, fejedelmi életet élt. Ha mondjuk a Wikipédia illusztrálni akarta volna a szervezett bűnözés szócikk meghatározását, akkor keresve sem találhatott volna alkalmasabb személyt, mint Emi Piant.

Az ő esete viszont – ha rövid időre is – de a figyelem központjába helyezte a Romániában szabadon garázdálkodó klánokat, bűnszövetkezeteket. Itt már nem piaci zsebtolvajokról, kisstílű csalókról van szó, hanem valóságos iparágról, amelynek az állampolgár egyre inkább ki van szolgáltatva. A jelenség nem új keletű, a törvényhozás már 2004-ben létrehozta a Terrorizmus és a Szervezett Bűnözés elleni Nyomozó Ügyosztályt, román betűnevén a DIICOT-ot. Ennek az állami szervnek lenne a feladata a Duduianu, a Sadoveanu, Nuţu Cămătaru, Fane Spoitoru, Butoane, Rohozneanu és más klánok felszámolása. Ez az intézmény azonban az elmúlt 16 évben többnyire az úgynevezett korrupcióellenes harcban tündökölt, ami az ő értelmezésükben a kényelmetlenné vált politikusok eltávolítását jelentette a közéletből. Eközben a klánok, a maffia-hálózatok lassan összefonódtak a helyi bűnüldöző szervekkel, gondoljunk csak a tavalyi caracali esetre. Ami még ennél is súlyosabb az, hogy bizonyos politikai erők még profitáltak is a szabadon garázdálkodó bűnbandák jelenlétéből. Tavalyelőtt az erőszakos cselekményekbe torkolló augusztus 10-i tüntetésen a hírhedt futball-galerik kis híján egy csendőrnő halálát okozták, bizonyos politikai erők pedig szabadságharcosokként ünnepelték és ünneplik ma is ezeket a köztörvényes bűnözőket.

Egyebek mellett ez lehetett az oka annak, hogy Emi Pian befolyásos, rettenthetetlen bandavezérként uralkodhatott a fővárosban mindaddig, amíg egy konkurens banda egyik tagjának a tyúkszemére nem lépett. Nem véletlenül írta Facebook-oldalán a meghalt bandavezér egyik rajongója a következőket: „Meghalt Emi Pian, Románia főnöke”.