A világjárványról beszéltek és Donald Trump amerikai elnököt ostorozták négynapos elnökjelöltállító konvenciójuk első napján, hétfőn az amerikai demokrata párti politikusok. A konvenciót nagyon rendhagyóan szervezték: a beszédet mondó politikusok és a hozzászóló civilek videón jelentkeztek be, vagy az otthonukból, vagy az utcáról, a wisconsini Milwaukee város konferenciaközpontjába.

A megszólalók a koronavírus-járvány miatt kialakult válságos helyzetért Donald Trumpot tették felelőssé. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója és Amy Klobuchar minnesotai szenátor például azt állította, hogy az elnök késve cselekedett a járvány megfékezése érdekében. Általában megosztó és alkalmatlan politikusként írták le Trumpot. A texasi Beto O’Rourke, aki részt vett az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben is, „az amerikai történelem legrasszistább politikusának” bélyegezte a jelenlegi elnököt.

A jelenlegi elnök bírálatában csatlakoztak hozzájuk a meghívott republikánus vendégek, John Kasich, Ohio volt republikánus kormányzója, Christine Todd Whitman, New Jersey korábbi republikánus kormányzója, valamint Meg Whitman, a Hewlett-Pacard volt elnök-vezérigazgatója, egy korábbi kaliforniai kormányzóválasztás republikánus jelöltje, és Susan Molinari lobbista, aki az 1990-es években republikánus képviselő volt.

Az első napot Michelle Obama volt first lady zárta, s előtte Bernie Sanders vermonti független szenátor mondott beszédet. Nyolcperces beszédében Sanders azt hangoztatta, hogy Trump elnöksége idején „gyökeret eresztett az önkényuralmi rendszer” az Egyesült Államokban. „A demokráciánk jövője a tét. A gazdaságunk jövője a tét, a Földünk jövője a tét” – mondta.

Michelle Obama úgy vélekedett, hogy Donald Trump „képtelen” felismerni, mire van szüksége az országnak. Trump rossz elnök az országunk számára, és a dolgok csak még rosszabbak lesznek, ha nem Bident választják meg – állította.
A volt first lady arra buzdította az amerikaiakat, hogy tegyék félre nézetkülönbségeiket és voksoljanak Joe Bidenre.