Aljakszandr Lukasenka a minszki traktor-, illetve autógyárban (MZKT) mondott beszédében ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy új elnökválasztást csak egy új alkotmány elfogadását követően fognak tartani. „Új alkotmányt kell elfogadnunk, ahogy azt ti is akartátok” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az új alaptörvény alapján lehet majd elnök-, parlamenti és helyhatósági választásokat tartani. Mint mondta, az ország új alaptörvényének a kidolgozása már folyik.

Fehéroroszországban egy hete folyamatosak a tüntetések. Vasárnap az ország posztszovjet történetének legjelentősebb tiltakozása zajlott, amelyen egyes becslések szerint 200 ezren vettek részt. A tüntetők szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta. Az elégedetlenség egyre szélesebb rétegeket ér el: rendőrök, az állami szféra alkalmazottjai és az ország szlovákiai nagykövete is kiállt a változást követelők mellett.

Lukasenka egy vasárnapi gyűlésen jelezte: nem hajlandó „külföldi parancsra” új választást kiírni, de kész azonnali reformokra, ha valóban ez az, amit az emberek várnak tőle.