A napi fertőzések jelenlegi és az utóbbi két hétben regisztrált szintjén megszervezhetők a helyhatósági választások szeptember 27-én – jelentette ki a miniszterelnök. Ludovic Orban szerint az elmúlt két héten sikerült megállítani a fertőzöttek számának növekedését, ami fontos.

Minden kormányzati intézkedés, a büntetések mellett az emberek együttműködésére van szükség – hangsúlyozta a kormányfő. Minél többen tartják be a szabályokat, annál kisebb a vírus terjedésének kockázata – tette hozzá. Ludovic Orban példaként említette Lengyelországot vagy Horvátországot, ahol államelnöki, illetve parlamenti választásokat szerveztek és ez nem vezetett az esetek számának növekedéséhez, mert a jelöltek, a pártok emberei és az állampolgárok betartották az egészségvédelmi szabályokat.