Az egészségügyi válság miatt majdnem 85 százalékos veszteséget regisztrált a romániai könyvpiac. Ez jelentős gondot okoz és veszélyt jelent a szerzőknek, a kiadóknak és a kisebb könyvesboltoknak, amelyek jobban tudtak eladni boltjaikban, mert kevésbé vannak jelen az online térben.

A romániai könyvpiac a legkisebb az Európai Unióban és megmentéséhez beruházásokra van szükség, ami eddig nem történt meg – jelentette ki a Romániai Könyvkiadók Egyesületének elnöke. Mihai Mitrică elmondta: jelenleg Romániában van a legkisebb számú olvasóközönség uniós viszonylatban. Emiatt a könyvpiac nagyon sérülékeny és beruházásokra van szüksége, amit a romániai központi közigazgatás mellőzött az elmúlt három évtizedben. A 2006-2008 közötti időszak kivételt jelentett ebből a szempontból, mert akkor a tanárok vásárlási utalványokat kaptak, ami a könyvpiac növekedéséhez vezetett. A veszteségek jelentős részét a kalózkodás okozta, Romániában ezzel gyakran találkozni – mondta Mihai Mitrică. Véleménye szerint a könyvpiacon lévő kiadványok 80 százaléka rendelkezésre áll az interneten is a szerzői jogok mellőzésével.