A kormány tegnapi ülésén több olyan jogszabályt is elfogadott, melyek gyakorlatba ültetik a gazdasági fellendítési tervet. Violeta Alexandru munkaügyi miniszter elmondta, a gazdasági egységek felére csökkenthetik az alkalmazottak munkaidejét.

Ha ez megtörténik, az állam finanszírozza a szerződésben szereplő bér, és a ledolgozott munkaidőnek megfelelő bér közötti különbséget. A munkaidőt kizárólag a szakszervezetekkel illetve az alkalmazottal folytatott tárgyalásokat követően csökkenthetik, ha nincs érdekvédelmi szervezet az érintett gazdasági egységben, és csak legkevesebb öt munkanapra vonatkozóan. Az alkalmazottat öt nappal a döntés előtt értesíteni kell. A munkaügyi miniszter hozzátette, bizonyos feltételeknek meg kell felelnie a vállalatnak, ha ehhez az állami támogatáshoz akar folyamodni, az alkalmazottak legkevesebb tíz százalékának kell csökkentenie a munkaidejét, a cég bevétele pedig legkevesebb tíz százalékkal kell, hogy kisebb legyen az egy évvel azelőttinél.