12 ezerrel csökkenti a Németországban állomásozó csapatainak számát az amerikai védelmi minisztérium, és a NATO más tagországaiba helyezi át őket – jelentette be Mark Esper amerikai védelmi miniszter. Ezt Donald Trump amerikai elnök kérte, ugyanis szerinte Németország nem fordít eleget a védelemre.

Azt már tudni lehet, hogy 2 ezer katonát Olaszországba és Belgiumba irányítanak át, de Esper úgy nyilatkozott, hogy a Fekete-tenger térségébe, valamint Lengyelországba és a balti államokba is küldenének csapatokat. Az amerikai elemzők szerint, amennyiben ez bekövetkezik, Románia az egyik jó jelölt lehet a csapatok befogadására.

Klaus Johannis államfő tegnap újságírói kérdésre válaszolva üdvözölte a Pentagon döntését és azt mondta: az amerikai katonákat mindig szívesen látják Romániában.