Az Európai Unió állam- és kormányfőinek eredetileg kétnaposra tervezett csúcstalálkozója végül majdnem öt napig tartott. A maratoni megbeszéléseket több tényező is indokolta. Egyrészt a vita tétje, amely ezúttal milliárdokban mérhető. Másrészt pedig a pénz kapcsán rég éleződő politikai összecsapás bontakozott ki a szegény és gazdag, az autokrata és demokratikus, a keleti és a nyugati az északi és a déli államok között.

Konkrétabban az Európai Bizottság azon előterjesztéséről volt szó, amelyik egy 750 milliárd eurós segélyalap létrehozását irányozta elő. A pénz rendeltetése a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés hatásainak az ellensúlyozása. Ezt a rekordmennyiségű összeget az Európai Unió a tőkepiacról, hitel formájában venné fel, majd szükségleteiktől függően elosztanák a tagállamok között. A 750 milliárd euróból 500 milliárd vissza nem térítendő segély lett volna 250 milliárd pedig hitel, amit a tagállamok kedvezményes feltételek mellett fizettek volna vissza.

Sejthető volt, hogy ahol ilyen sok pénzről döntenek, ott nem lesz könnyű közös nevezőre jutni. S, hogy a dolog még bonyolultabb legyen, az eredeti javaslatban szerepelt egy olyan záradék, amelynek értelmében a pénz kifizetését a jogállamiság szabályainak a betartásához kötötte. Magyarán a demokrácia-deficites tagállamok kevesebb pénzt kapnának, vagy akár teljesen meg lehet tőlük vonni a támogatást. Itt kimondatlanul ugyan, de az EU két fekete bárányáról Magyarországról és Lengyelországról van szó. Ezekkel az országokkal szemben már folyamatban van a közösség alapszerződésének 7-es pontja szerinti eljárás, ami gyakorlatilag az Unióból való kizárást jelenti.

Az öt napig tartó – olykor nagyon feszült, máskor éles szóváltásoktól sem mentes – vita több fronton zajlott. Egyrészt az úgynevezett takarékos négyek: Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország, akik mellesleg nettó befizetői az EU-nak sokallták az összeget, szerették volna, ha a hitelek aránya nagyobb lenne a segélyekhez képest és szerettek volna valamilyen kompenzációt kapni azért, mert ők nagyobb teherviselésre kényszerülnek, mint a többi tagállam. A vita másik frontja a jogállamisági kritérium volt, ahol Magyarország és Lengyelország került szembe a tagállamok többségével. Tekintettel arra, hogy egyhangú döntésre volt szükség az áthidalhatatlannak tetsző ellentétek miatt kérdéses volt a megállapodás létrejötte. Végül azonban tipikus uniós megoldás született. A megegyezés érdekében mindegyik fél engedett valamennyit, míg végül egy eléggé felpuhult, homályos szöveg született meg.

A takarékos négyeknek sikerült elérniük, hogy az 500 milliárdos segélycsomagot 390 milliárdra csökkentették, a 750 milliárdig fennmaradó részből pedig hiteleket kaptak a tagállamok. A jogállamiság ügyében felemás döntés született. A feltétel benne maradt ugyan a szövegben, de eléggé felhígítva, nem világos, hogy a számonkérés milyen mechanizmus alapján fog – ha egyáltalán fog – megtörténni, erről minden bizonnyal alacsonyabb szintű egyeztetésekre lesz szükség.

Ahogyan ilyenkor lenni szokott, minden oldalon megfújták a győzelmi harsonákat. Charles Michel, az Európai Unió Tanácsának belga elnöke örült, hogy egyáltalán tető alá tudta hozni a megállapodást. Számára egyértelmű kudarc lett volna, ha a hivatalba lépését követő első csúcstalálkozó kudarccal zárul. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szintén elégedett lehet, mert az újjáépítési alap sarokszámainak a módosítása az ő javaslatára történt, s ezzel sikerült megmentenie a Bizottság befolyását és tekintélyét, még akkor is, ha egy másik javaslatát, amely a válság miatt csődközelbe jutott cégek megtámogatására vonatkozott, végül elvetették. Orbán Viktor is ünnepelt, mert elérte, hogy a jogállamisági klauzula betarthatósága kérdésessé vált. Mark Rutte, holland kormányfő, aki Orbán legfőbb opponense volt a jogállamiság kérdésében szintén elégedett volt, azt mondta, hogy bár a jogállamiságra vonatkozó passzus rövidebb lett, de a lényeg benne maradt. Angela Merkel német kancellár sem panaszkodhat, sikeresen túl van a német EU-elnökség első erőpróbáján, ráadásul sikerült 500 millió euróval csökkentenie a német hozzájárulás mértékét. Emmanuel Macron francia államfő pedig egyenesen történelminek nevezte a megállapodást, azt emelve ki, hogy ezzel tulajdonképpen létrejött az európai kincstár. Mint ismeretes Franciaország már rég szorgalmazza egy közös európai költségvetés és európai pénzügyminisztérium létrehozását. S ha a felek már ilyen sikeresen megállapodtak, akkor már egy tésztás kézzel elfogadták az EU hét éves 1800 milliárdos költségvetését is. Románia 79,9 milliárd eurót kapott, ebből közel 17 milliárd hitel, a többi segély, amelyet azonban meg kell pályázni.

Végül érdemes itt idézni a Die Welt című német lap kommentárját az eseményről: „A brüsszeli korona-csúcs kíméletlenül megmutatta, mennyire megosztott Európa: a Nyugat már nem akarja elfogadni, hogy az EU csupán milliárdok rendező pályaudvara legyen, és ezt a váratlanul berobbanó erőt Merkel és Macron is alábecsülte. Mindez jól jön olyan nagyhatalmaknak, mint Kína – írta a jobboldali konzervatív német lap. Ez után a csúcs után Európa már soha többet nem lesz olyan, amilyen volt. Nem csak az alkudozás hossza történelmi, hanem a maraton egy Európa-illúzió végét is jelzi. Az egyre inkább veszekedésbe és szemrehányásokba lecsúszó tárgyalások nagyon világosan mutatják, hogy milyen mélyek a kontinenst szabdaló árkok, és hogy Európa államai már nem egységesek azt illetően, hogy mi is lenne ez az Európa-projekt.”