Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől – közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat.

A hétfői tájékoztatás szerint a légierő már megkötötte az első részletében 1,2 milliárd dollárról szóló szerződést az óriáscéggel, ennek keretében nyolc ilyen korszerű gépet gyártanak le St. Louisban lévő üzemükben, Missouri középnyugati álamban.

Az F-15EX típus több fegyver hordozására képes, mint osztályának bármelyik képviselője, és alkalmas mintegy hét méter hosszú és 3,2 tonnányi súlyú hiperszonikus fegyver indítására is – derült ki a közleményből.

Megállapodás született ezen kívül arról is egy határidő nélküli, 23 milliárd dollár értékű szerződés keretében, hogy meg nem határozott mennyiségben fognak repülőgépeket leszállítani az említett típusból. A tervek 144 vadászgép legyártását helyezik kilátásba.