Az Európai Unió arra szólítja fel az örmény–azeri határon kialakult összecsapásokban részt vevő feleket, hogy hagyjanak fel a fegyverek használatával, tartózkodjanak minden, a feszültséget szító fellépéstől és kijelentéstől, valamint hozzanak azonnali intézkedéseket a helyzet további elmérgesedésének megakadályozására – közölte szóvivője útján a Európai Unió (EU) külügyi szolgálata (EEAS).

Az uniós szolgálat nyilatkozatában arra is felszólította a szemben álló feleket, hogy szigorúan tartsák tiszteletben a korábbi tűzszünetre vonatkozó megállapodást, erejüket és erőforrásaikat pedig fordítsák a koronavírus-járvány elleni küzdelemre.

Jereván és Baku több évtizede konfliktusban áll egymással a zömében örmények lakta, de hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi-Karabah miatt.

Az örmény–azeri határon vasárnap kezdődött tüzérségi összecsapás hétfőn is folytatódott. A határincidens során Baku szerint négy azeri katona életét vesztette, öt pedig megsebesült, az örmény védelmi minisztérium pedig két katonájuk megsebesüléséről számolt be.