Szombaton elkezdődött az Aradi Kamaraszínház szórványkaravánja, amely néhány éve Arad megye vidéki településein mutat be egy-egy produkciót. Idén a Varga Miklós énekes főszereplésével készült, Ki szívét osztja szét című előadással turnézik a társulat.

A karaván ideje alatt összesen nyolc Arad megyei településen mutatják be ezt az előadást. Fekete Réka, az Aradi Kamaraszínház művészeti titkára elmondta, a karaván első állomásán, Simonyifalván szombaton mutatták be a kortárs táncjátékot, amelyen a békéscsabai Tabán táncegyüttes húsz táncosa is fellép, és a közönség nagy szeretettel fogadta. Az „Aradi Kamaraszínház – Szórvány Kulturális Karaván 2020” program a magyar kormány által, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-én keresztül támogatott nagyszabású kulturális projekt keretében valósul meg. Az előadássorozat partnere az Arad megyei RMDSZ szervezete.