Az Európai Unió tagállamait tömörítő Tanáccsal és az Európai Bizottsággal lebonyolított tárgyalást követően, amelyet Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő vezetett, az Európai Parlament csütörtökön 684 szavazattal, hét ellenszavazat és három tartózkodás mellett elfogadta a Bizottság által benyújtott és a Parlament által módosított javaslatot az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó határidők meghosszabbításáról.

Hat hónappal meghosszabbodik a támogatói aláírások eredeti gyűjtési időszaka azon kezdeményezéseknél, amelyek esetében az  2020. március 11-én már folyamatban volt – ebbe a kategóriába tartozik például a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért indított polgári kezdeményezés. Ha a támogatói aláírások gyűjtése 2020. március 11. és szeptember 11. között kezdődött, akkor a gyűjtési időszak legfeljebb 2021. szeptember 11-ig hosszabbítható meg. A tagállamok kérhetik az ellenőrzési szakasz egytől három hónapig terjedő időszakkal való meghosszabbítását. Az uniós intézmények elhalaszthatják a polgári kezdeményezés szervezőivel szükséges találkozókat és a nyilvános meghallgatásokat; ezekre akkor kerül majd sor, amikor az közegészségügyi helyzet megengedi.