Évekkel ezelőtt több alkalommal is megfogalmaztam jegyzeteimben, hogy nem tartom helyénvalónak a parádés ballagási ünnepségek és lakodalomnak is beillő, olykor anyagi lehetőségeinket meghaladó ajándékozással egybekötött ballagási ebédek megszervezését – ahhoz, hogy pár hét múlva az ünnepelt, a búcsúztatott, a megajándékozott, a „Nagybetűs Élet…” tartalmú példabeszédekkel traktált fiatal elbukjon az érettségi vizsgán. Vagy stílusosabban szólva: elhasaljon annak a bizonyos Nagybetűs Életnek az első nagyobb megmérettetésén, próbatételén.
Nos, idén az új koronavírus okozta világjárvány következtében legkisebb gyermekem valóban úgy ballaghatott, hogy túl voltak már az érettségin. A rendkívüli helyzet azonban két rendkívüli ballagást is hozott számára: az első, a hónapokkal ezelőtt betervezett „igazi”-t a online térben szervezték meg, pár héttel ezelőtt. Szívszorongva láttam azon a reggelen, amint szépen felöltözve, jó idejében, hogy le ne késsen a kezdésről, leült a nappaliban a laptop elé, s várta a technikai eszközök révén közvetített búcsúzást az iskolától, az osztálytársaktól, a diákélettől. Magányosan ült a gép előtt, bekapcsolódott a történésekbe, néha hangosan felnevetett. Próbált közösségben lenni. Én meg azon ügyködtem, hogy ne kerüljek a látókörébe: ne lássa rajtam, hogy az ő nagy napján nekem elszorul a torkom és sírás fojtogat, amiért egy remek közösségben eltöltött tizenkét esztendőtől, élete egyik szép, meghatározó szakaszától így kell elbúcsúzzon.
A második ballagás a hét végén, pénteken volt. Az iskola vezetői kihasználták a lazító intézkedéseket, és a körülményekhez alkalmazkodva, de megszervezték a ballagási ünnepséget. Volt minden, ami ilyenkor szokás: csengőszóra, a Gaudeamus… dallamára kivonulás az iskolából, felvonulás a tanári kar és a szülők előtt, díszbeszédek és köszöntők, ünnepélyes zászlóátadás és stafétaváltás, no meg az arra érdemesült tanulók díjazása. Ami mégiscsak különbözött a szokásos ballagási ünnepségektől: a fiatalok ugyan népviseletben vonultak fel, de mindenkin volt egy oda nem illő kiegészítő, a védőmaszk. No meg nem hármasával, egymásba karolva vonultak, hanem libasorban, tisztes távolságra egymástól. A sportpályán nem a szokásos négyszögben álltak, a többi osztállyal együtt, hanem egymástól két méteres távolságra elhelyezett székeken foglaltak helyet. Valamennyien szépek voltak, meghatódottak, lelkesek. Ugyanakkor, maguk mögött tudva az érettségi vizsga terhét, felszabadultak voltak. De volt pár fiatal, akinek öröme nem volt felhőtlen egy-egy elhasalt vizsga miatt, s volt, aki nem vett részt az ünnepségen, mert úgy érezte, sikertelen érettségi után nincs ott a helye. Társaik azonban őket is hiányolták, legtöbbjükhöz 10-12 iskolai év közös élménye fűzi őket, sőt, olyanok is akadtak a közösségben, akik óvodába is együtt jártak.
Az ünnepségre készülve az egyik lány azt írta emlékül osztálytársainak, hogy csak azt sajnálja, hogy nem sírhatja tele az ünnepi ingjüket a ballagási ünnepségen. Nos, szerencsére nem így történt, legalábbis nem teljes mértékben. Az együttlét megvolt, még ha el is maradtak a búcsúölelések. De az örömkönnyek mégsem a számítógép billentyűzetére hullottak…
Mindezt megélve jutott eszembe korábbi álláspontom, miszerint a ballagási ünnepséget az érettségi vizsga után kellene megtartani, a tudást ünnepelni. Fenntartom ezt továbbra is, de kissé árnyalva: helyére kellene billenteni a dolgokat olyan szempontból is, hogy a magyarul tanuló gyermekek ne kelljen negyedannyival többet tanuljanak, stresszeljenek, mint románul tanuló társaik; hogy a román nyelv tanulása ne elutasítást szülő kényszer, hanem felismert szükséglet legyen; a román nyelvet is – akárcsak minden más nyelvet – ne rituális szövegként kezeljék, hanem a kommunikáció eszközeként, s a történelmet se tekintsék rituális szövegnek, hanem tudománynak.
Míg ez meg nem történik, örüljünk gyermekeinkkel együtt, hogy sikeresen elvégzik iskoláikat, s örüljünk annak is, ha sikerrel érettségiztek. Legalább örömünkkel és elismerésünkkel honoráljuk erőfeszítéseiket. Megérdemlik. Még akkor is, ha lemondhatnánk a parádéról, a lakodalmi eszem-iszomnak és ajándékozásnak is beillő érettségi ebédekről.