Több mint 100 milliárd euróra rugó befektetési és gazdaságélélnkítő tervet tett közzé tegnap a kormány. Az Újjáépítjük Romániát címet viselő dokumentum egy része a nehéz helyzetbe került cégek és munkavállalók támogatását ismerteti, ugyanakkor a PNL-kormánynak a következő tíz évre szóló infrastruktúra-fejlesztési terveit is tartalmazza.

A kormány egyebek mellett 53,3 milliárd eurót fordítana a következő tíz évben arra, hogy 3400 kilométernyi autópályát építsen és 3000 kilométernyi vasútvonalat korszerűsítsen, amely a páneurópai közlekedési folyosókhoz csatlakoztatná az országot. A több mint 100 milliárd euro 80 százalékát közlekedésfejlesztésre, egészségügyre, tanügyre és energiaügyi fejlesztésekre fordítják a dokumentum szerint. A terv húsz prioritási területet határoz meg, minden területhez konkrét összegeket rendel.

A beruházások finanszírozása érdekében a kormány 300 millió euró induló tőkével létrehozza a Román Beruházási Alapot (FRI) és megalapítja a Nemzeti Fejlesztési Bankot (BND). A külföldi befektetők romániai megtelepedésére, a zöldmezős, illetve regionális fejlesztést eredményező beruházások támogatására 1,47 milliárd eurót irányoztak elő.

A kormány gazdaságfellendítési terve megadja az alaphangot a gazdaság újraindítására – véli Klaus Johannis államfő, aki szerint a szociáldemokrata kormány teljesen figyelmen kívül hagyta a polgárok elvárásait.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt plágiummal vádolja a kormányt, mondván, hogy gazdaságfellendítési tervének nagy részét a PSD 2016-os választási programjából másolta. Hazánkban ősszel önkormányzati, év végén parlamenti választásokat rendeznek.