Az Amerikai Egyesült Államok Seatle nevű városában a rasszizmus ellen tűntető BlackLivesMatter mozgalom tagjai és az őket támogató antifák a városközpontban egyfajta autonóm köztársaságot kiáltottak ki, melybők kitiltották a rendőrséget is. Maguk felfegyverkeztek fel és egyfajta önigazgatásra rendezkedtek be.

Én már többször értekeztem arról, hogy a fekete és roma kérdés megoldása is csak az autonómia valamilyen formájára alapozható. Legalábbis realisztikusan. Ha a nehezen integrálhatónak tűnő kisebbségi csoportok valóságos hatalommal rendelkező, a többségi társadalmakba szervezett közösségekként integrálódó adminisztratív egységekbe szerveződnek. Azoknak a kisebbségeknek az esetében, melyeket a modernitás asszimiláció-mániájának következményeként a hatalom gyakorta tudatosan akar felmorzsolni és egyénenként „integrálni” a többségi közösségekbe, ez ma már komoly bonyodalmakkal járna, de ma sem volna lehetetlen. Különösen akkor, amikor az új kommunikációs technológiáknak köszönhetően a szétzilált közösségek tagjai is tarthatják egymással a kapcsolatot, nyelvi-kulturális, történeti, etnikai identitásaikat szinte akadálytalanul érvényesíthetnék, sőt a többségi intézmények alkalmazottaitól is joggal követelhetnék meg a lokális többnyelvűséget, illetve a kisebbségi kultúrák, történelmi tudatok ismeretét, a többségétől eltérő bőrszín, nemi identitás és egyéb másságok tiszteletét.

Magyarán: az együttélő közösségek kölcsönös egyenjogúságát.

Csakhogy ez a megoldás a ma uralkodó úgynevezett mainstream-ideológiák háttere előtt tökéletesen lehetetlen. Egyrészt az individualizmus az, ami az efféle együttélés lehetőségét kizárja, másrészt az a szabadságideológia, mely a közösségekhez való tartozással járó kötöttségek vállalását teszi lehetetlenné.

Hogy ez valóban így van, azt már az említett amerikai kísérlet is nyilvánvalóvá teszi. A többségi társadalomtól elzárkózó, önmagát autonómnak hirdető közösség, ahelyett, hogy az együttélés sajátos normáinak és az ezek betartását szavatoló saját intézményeknek a kialakítására törekedett volna, önrendelkezését rövid idő alatt egyfajta káoszba fullasztotta. Az „autonóm köztársaság” egyik „polgárára” gyilkosság áldozatául esett, egy másik megsebesült. A tettes továbbra is szabad ember… Az efféle bűntett azonban a közösség integritásának veszélyeztetése nélkül nem maradhat büntetlenül.

Az állam intézményeinek tagadására, azaz valamiféle államok fölötti tökéletes egyenlőségre és „egyenjogúságra” nem építhetőek autonómiák, hiszen az önrendelkezés csakis közösségben gyakorolható. Csak egy közösség szavatolhatja az egyén szabadságát, egyenlőségét és testvériségét. Ha mindenki egymaga kényszerül arra, hogy ezeket a jogait érvényre juttassa, főként ha még mindenkinek fegyver is van a kezében, az csak az erősebbek (adott esetben a gátlástalanabbak) gyengébbek (adott esetben a gátlásosabbak) fölötti terrorjához, s végső következményeiben az „autonómia” széteséséhez vezethet.

Márpedig az autonómia voltaképpeni funkciója éppen az – idegen közösségbe integrálódni képtelen, s emiatt a társadalmon kívüliség valamely kulturálisan és erkölcsileg bénító állapotában megrekedt – közösség önszerveződésének, azaz az önmagát a többségi társadaloméval egyenértékű elvek szerint igazgató miniállamának kialakítása lenne. Ez utóbbi ugyanis már képessé válhat a többségi társadalomba való súrlódásmentes, mert valódi egyenjogúságon és kölcsönös megbecsülésen alapuló integrációra. Magyarán a harmonikus együttélésre.

Csakhogy az autonómiának ezt a fogalmát a többségi társadalmak dühödten elutasítják. Az amerikai kíséretet is kezdettől a lehető legnagyobb ellenszenv fogadta. Nem csak Trump utasította el a rá jellemző arroganciával, de az amerikai demokratákkal rokonszenvező teljes német sajtó is. Sőt maguk az amerikai demokraták sem álltak ki a kísérlet mellett, hiszen ők nem a kölcsönös rasszista indulatok megfékezésére törekszenek – erre az autonómiák alkalmasaknak mutatkoznának –, hanem a társadalom egésze fölött gyakorolt ellenőrzés, azaz az államhatalom megszerzésére.

Kár, mert Seatle polgárai bizonyosan a helyes irányban indultak volna el, ha legalább elemi fogalmakkal bírnak a valóságos önrendelkezésről. De, sajnos, tökéletesen felkészületlenül, s a valóban működőképes európai autonómiák ismeretének tökéletes hiányában vágtak bele a vállalkozásba.

Ez persze korántsem az ő bűnük, hanem azé a mai társadalomelméleté, mely az autonómia fogalmát görcsösen elutasítja.

A világnak nem csak a rasszizmus, sőt még csak nem is főként a rasszizmus az alapproblémája, hanem a nemzetállami nacionalizmus, világosabb megfogalmazásban a többségi politikai társadalmak kisebbségekkel, főként a nyelvi-kulturális kisebbségekkel szembeni irgalmatlan intoleranciája. Ez a legitimnek tekintett nacionalizmus, mely éppenséggel a nemzetállam tagadásának álarcában jelentik meg, az államok és az államokon belüli közösségek harmonikus együttélésének legfontosabb akadálya…  

Legalábbis manapság!