A romániai alkalmazottak kevesebb, mint fele szándékozik pihenő szabadságra menni idén, ezek 80 százaléka pedig az országban üdül. Az alkalmazottak majdnem háromnegyede még nem vette ki idén pihenő szabadságát, 42 százalékuk hamarosan megteszi ezt – derül ki a BestJobs fejvadász cég által készített felmérésből.

A megkérdezettek majdnem fele azért aggódik, hogy az emberek túl ellazultak és már nem tartják tiszteletben a higiéniai és távolságtartási szabályokat, valamivel több mint egyödtödük a járvány újabb hullámától fél, ami keresztbe tehet vakációs terveinek, ezért az emberek több mint 80 százaléka nem megy külföldre, inkább a hegyekben vagy a tengerparton, sőt egynegyedük otthon tölti el pihenő szabadságát – derül ki a BestJobs felméréséből. A vakációra készülők 34,2 százaléka ugyanannyit fordít erre, mint a világjárvány kitörése előtt, valamivel több mint 16 százaléka pedig egyharmadával csökkenti a tavaly pihenő szabadságra fordított kiadásait. Az elszállásolás szempontjából a BestJobs felmérésében részt vevők a szállodát vagy a panziót választják és csak 12 százalékuk gondolkozik lakások bérlésén, lakókocsis vagy sátoros kiránduláson a kockázatok kiküszöbölése érdekében. A BestJobs felmérése szerint csupán az alanyok 36 százalékának sikerült megőrizni családi jövedelmüket, egynegyedüknek legalább 25 százalékkal sőt 50 százalékkal is csökkent a jövedelme a korlátozások ideje alatt. A BestJobs felmérése június 15-25 között készült 804 romániai internet felhasználóból álló mintacsoporton.