Az elmúlt hónapokban hozott intézkedések következtében nagyon sok család élete a szakadék szélére sodródott. Erdély egyetlen magyar nyelvű női magazinja, a Nőileg, és a Gyulafehérvári Caritas Újrakezdés elnevezésű programjának keretében június 12-éig jelentkezhettek azok a családok, akiknek a kialakult világhelyzetben támogatásra van szükségük, és azok is, akik még abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy segítséget tudnak nyújtani.

A program keretében azokra az erdélyi családokra irányul a fókusz, akiknek az utóbbi hónapok történései komoly megélhetési problémákat okoznak, akiknek sürgős, áthidaló megoldásokra van szükségük a túléléshez – derül ki a kezdeményezők felhívásából.

Vetési Nándor
Sebestyén Kinga

Adásunk első felében a Sebestyén Kinga, a Nőileg magazin főszerkesztője mondja el, hogy  honnan ered az Úrjakezdés program ötlete, illetve hogyan kapcsolódik a magazin Mutass jó példát elnevezésű korábbi projektjéhez. Ezt követően Vetési Nándor regionális koordinátor számol be arról, hogy a Caritas milyen módon járul hozzá a program megvalósításához.

Hallgassa meg a műsort!