A szenátus plénuma első házként elfogadta azt a törvénytervezetet, amely automatikusan érvényteleníti a szükségállapot ideje alatt kiszabott bírságok nagy részét, és lehetőséget teremt arra, hogy visszakapják a pénzt azok, akik már befizették az alkotmányellenesnek kimondott bírságok összegét. A döntő a Képviselőház lesz.

A törvénytervezetet a Liberálisok és Demokraták Szövetsége, a Pro Románia és az RMDSZ nyújtotta be és 90/39 arányban fogadták el kedden a felsőház plénumában. A szenátushoz benyújtott tervezet semmissé nyilvánítja az 1999/1-es sürgősségi kormányrendelet 28. cikkelye alapján kirótt bírságokról szóló jegyzőkönyveket. A már befizetett bírságokat igénylésre visszatérítenék, a még be nem fizetett büntetésektől pedig eltekintetnének. A hatóságok egyébként összesen 600 millió lejre bírságolták a szükségállapot ideje alatt azokat a személyeket, akik valamilyen módon megsértették a kijárási tilalomra, illetve az egyéb óvintézkedésekre vonatkozó szabályokat. Calin Popescu Tariceanu, a törvény kezdeményezője elmondta, ezek a büntetések a legtöbb esetben abuzívak voltak, a legtöbb jóhiszemű személynek lehetősége sincs kifizetni ezeket, és amennyiben a több mint 300 ezer bírságot megóvnák, tovább nehezítenék az egyébként is túlterhelt bíróságok munkáját. Radu Fenechiu Liberális párti szenátor szerint a Parlament nem érvényteleníthet már kiállított jegyzőkönyveket, ezért ezt a tervezetet a liberálisok nem szavazták meg.