Hosszas bizonytalankodás, kapkodás után tegnap elkezdődtek a nyolcadikosok tudásszintjét felmérő országos vizsgák. A hazai magyar nyelvű médiában nevezik azt kisérettséginek, képességvizsgának – nem összetévesztendő a művészeti, sport-, felekezeti vagy katonai oktatásban való részvételt megelőző alkalmassági vizsgával –, de nevezik záróvizsgának is. A sok megnevezés használata jelzi egyrészt, hogy a román nyelvű terminológia szinte kormányonként, miniszterenként változott, illetve jelzi azt is, hogy a magyar tannyelvű oktatás megszervezésében tevékenykedő tanügyéreink nem törekedtek az egységes magyar nyelvű megnevezések használatára. Így fordulhat elő, hogy míg sok helyen a magyar normatív nyelvhasználatnak megfelelő gimnázium, szakközépiskola megnevezéssel illetik a középiskolákat – azaz a IX֪–XII. osztályos, érettségit nyújtó iskolákat –, mifelénk megjelentek műszaki kollégiumok, pedagógiai líceumok, elméleti líceumok is a gimnáziumok, főgimnáziumok, szakközépiskolák mellett. Hogy még cifrább legyen a helyzet, az általános iskola felső tagozata román megnevezését, a gimnaziu-t kritikátlanul átvették – nem annyira az iskolák megnevezésében, mint inkább az oktatási szint megjelölésére, gimnáziumi oktatásról beszélve általános iskolai oktatás helyett.

De e kis kitérő után ejtsünk szót a vizsgákról. Márciusban egyik napról a másikra, minden bevezető nélkül megszakadt az oktatás folyamata. Jó ideig a pedagógusokra és a diákokra bízták a hatóságok azt, hogy miként, milyen úton-módon tartják egymással a kapcsolatot, hogyan adják le az új ismeretanyagot és hogyan kérik számon azt a pedagógusok. Míg más országban rövid megtorpanás után egységes online-platformot biztosítottak az oktatás számára, a pedagógusokat felkészítették – természetesen online – annak használatára, kidolgozták ennek az oktatási formának a módszertanát, nálunk az online kommunikáció minden ismertebb, a közösségi érintkezésben használatos platformját bevetették az egyszerű elektronikus levéltől, a facebook-üzeneten át, a különböző felületeken át zajló konferencia beszélgetésekig, de akadt olyan is, aki oktatási célokra kifejlesztett platformot használt… S ahhoz is el kellett teljen egy kis idő, hogy az oktatási tárca eldöntse: az oktatás – jobban mondva az iskolalátogatás – felfüggesztéséig leadott tananyagot kell elsajátítani s az év végi záróvizsgán, illetve érettségi vizsgán azt számon kérni.

Évek óta kérdés számomra, de gondolom, nem csak én teszem fel magamnak ezt a kérdést: miért kell több órát üljenek az iskolában a nem román nyelven tanuló gyermekek, mint románul tanuló társaik? Ez heti négy-öt óra többletet jelent… És miért kell a nyolcadikosok és az érettségizők egy vizsgával többre készüljenek, izguljanak, részt vegyenek rajta és teljesítsenek, mint a román tannyelvű iskolában tanuló társaik? Ez nem hátrányos megkülönböztetés? Ez nem diszkrimináció? S ezt az évtizedek óta fennálló esélyegyenlőtlenséget csak tetézte az a tény, hogy például a televíziós tanórák csak román nyelven zajlottak állami pénzből, a magyar felkészítők késéssel és a pedagógusok önkéntes munkájával, illetve magyar többségű önkormányzatok és civil szervezetek támogatásával jöhettek létre… Mikor heveri ki a hazai oktatási rendszer ezt a rákfenéjét?

Vagy a másik rákfenét, a korrupciótól való mérhetetlen félelmet, a minden és mindenki iránt táplált nagyfokú bizalmatlanságot. Mert mivel mással magyarázható az, hogy kamerák kell rögzítsék a vizsgák menetét és a dolgozatok javítását; azt, hogy más megyében javítják a dolgozatokat, mint ahol azokat megírták? S akkor még nem említettem ennek kapcsán azt, hogy egy-két évvel ezelőtt bebizonyosodott: a más megyében javított román dolgozatokat indokolatlanul lepontozták, s az óvások után jelentős mértékben nőtt az átmenő jegyek aránya…

Tehát megkezdődtek ma a nyolcadikosok vizsgái. Ettől függ az, hogy melyik, milyen iskolában folytathatják tanulmányaikat. Pár nap múlva pedig az érettségizőkön a sor, számukra is vízválasztó ez a vizsga.

Nehéz és fontos lépés mindkét korosztály számára, amelynek megtételét – sajnos – hosszas bizonytalankodás és kapkodás előzte meg.