Az első negyedévben hétezerrel csökkent a nyugdíjasok száma és elérte az 5,1 millió személyt, az átlagnyugdíj pedig 1423 lej volt, 0,8 százalékkal több, mint 2019 utolsó három hónapjában – közölte az Országos Statisztikai Hivatal.

Az állami nyugdíjasok száma 4,67 millió volt, ezerrel több, mint az előző negyedévben. Az állami átlagnyugdíj a nettó bér 50,8 százalékát jelentette, ami 0,3 százalékpontos csökkenést jelent 2019 december végéhez képest. A tavalyi év első negyedéhez képest a nyugdíjasok száma 47 ezerrel, az állami nyugdíjasoké pedig 10 ezerrel csökkent A juttatások értéke viszont 16 százalékkal emelkedett 2019 március végéhez képest. A nyugdíjasok 91 százaléka állami nyugdíjat kap. Az első negyedévben tíz alkalmazottra 9 nyugdíjas jutott, de ez az arány jelentősen változik megyénként. A garantált minimális szociális nyugdíjat 2020 első negyedében 966.400 személynek folyósítottak, ebből 159.500 egykori mezőgazdasági nyugdíjas és 3300 katonai alkalmazott volt.