Mintegy 80 millió euró értékben nyújtott finanszírozást az elmúlt két évben a Pro Economica alapítvány a magyar kormány által támogatott gazdaságfejlesztő program keretében – jelentette ki Kozma Mónika.

Az alapítvány elnöke szerint Kolozs, Beszterce, Maros, Hargita és Beszterce megyében összesen 6043 szerződést kötöttek és fizettek ki, beleértve a gazdáknak, magán és jogi személyeknek nyújtott de minimis támogatást is. Kozma Mónika hangsúlyozta, a programban résztvevők 70 százaléka helyi beszállító, amivel a munkahelyek fenntartásához járulnak hozzá, akárcsak az államnak befizetett adók emelkedéséhez. A Pro Economica elnöke hangsúlyozta, minden entitásnak saját stratégiával kell rendelkeznie, egyetlen állami intézménynek sem szabadna beavatkoznia az alapítványok működésébe. Véleménye szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány vagy bárki megmondja miként folytassák tevékenységüket, ha az törvényes keretek között zajlik. Kozma Mónika elmondta, ősztől további három megyére terjesztik ki tevékenységüket, Biharról, Szilágyról és Szatmárról van szó, de az alapítvány stratégiájában 16 romániai megye szerepel.