A sofőriskolák elméleti vizsgáját sikeresen teljesítő tanulók számára mától megkezdődnek a gyakorlati vizsgák is. Több mint 60 ezer személynek kap új időpontot a vezetési vizsgára. 

Először azok kerülnek majd sorra, akiknek már lejárt az iratcsomójuk érvényessége és már a szükségállapot bevezetése előtt volt programálásuk . A vizsgák során minden  járványügyi intézkedést szigorúan betartanak – nyilatkozta a Gépkocsivezetői Engedélyek és Gépkocsi Nyilvántartási Igazgatóság szóvivője, Rodica Popescu. A vizsgázónak és a vizsgáztatónak is kötelezően maszkot kell majd viselni és a vizsgázó testhőmérsékletét is ellenőrzik majd a gépkocsiba való beszállás előtt. Június 16-tól az elméleti vizsgákat is elkezdhetik azok, akik gépjárművezetői engedélyt szeretnének kapni.