A román és a magyar külügyminiszter megállapodtak abban, hogy konstruktívan kezelik a következő időszakban a két ország közötti kapcsolatokat.

Bogdan Aurescu a román diplomácia vezetője a Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón elmondta, azt kérte Szijjártó Pétertől, hogy a következő időszakban Románia területére utazó magyarországi hivatalosságok ne tegyenek a két ország közötti stratégiai partnerségnek és szellemének ellentmondó nyilatkozatokat, tartsák tiszteletben a két ország közötti alapszerződést, illetve a romániai alkotmányos rendet. A Trianoni Szerződés megünneplése vagy az erre történő június 4-i megemlékezés közeledtével elhangzó bármely ilyen jellegű nyilatkozat a kétoldalú kapcsolatok romlásához vezet, amit mi nem akarunk – hangsúlyozta Bogdan Aurescu. A külügyminiszter elmondta, a Trianoni Szerződés Romániának az 1918. december elsejei egyesülés nemzetközi jogi szentesítését, a modern román állam létrejöttének fontos momentumát jelenti. Elmondta, nem vonják kétségbe Magyarország szuverén jogát, hogy miként ünnepelje vagy emlékezzen a számára fontos történelmi eseményekre, de Románia számára ez a pillanat más jelentőségű.

Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló együttmûködést akar építeni Romániával, és a világjárvány idején megtapasztalt ésszerû együttmûködést szeretné továbbfejleszteni – mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben, ahol román hivatali partnerével, Bogdan Aurescuval tárgyalt. Közös sajtóértekezletükön elmondta: azt kérte román kollégájától, hogy Románia is tekintsen erõforrásként a területén élõ magyar közösségre. Szijjártó Péter hozzátette: szívesen venné, ha nem a magyarság lenne a téma a román választási kampányban. Aurescu a trianoni békeszerzõdés közelgõ centenáriumára utalva hangsúlyozta: a két országnak túl kell lépnie az eltérõ történelemszemléleten, és a kölcsönösen elõnyös projektekre összpontosítva „valódi” stratégiai partnerséget kell felépítenie.