Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere bejelentette, hogy a polgármesteri hivatal ma elindít egy honlapot, amelyen mintegy 11 ezer bukaresti iratkozhat fel önkéntesen a koronavírusteszt elvégzésére. 

A tesztelés során az úgynevezett Real Time PCR módszert alkalmazzák. A polgármesteri hivatal minden elvégzett teszt után 200 lejt számol el a programban résztvevő állami és magán intézményeknek. Minden jelentkező kap egy iktatószámot és egy visszaigazoló e-mailt, utólag pedig előjegyzik, majd felkeresik a tulajdonképpeni tesztelés érdekében. 

Gabriela Firea tájékoztatása szerint jövő héten indul egy másik program is, amelyben 10 ezer 500 bukaresti polgárt tesztelnek, őket szociológiai módszerekkel választják ki, a cél pedig a vírus terjedésének követése lesz.